Szeged és környéke

2014.11.14. 18:09

Ikonikus képek a Móra múzeumban

Szeged - Négy legendás, zsidó származású fotós munkáiból nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban pénteken a holokauszt-emlékévhez kötődően.

Munkatársunktól

Bäck Manci, Kárász Judit, Liebmann Béla és Müller Miklós közel száz ikonikus fényképét láthatják az érdeklődők. Régi szegedi utcaképek, portrék, a zsinagóga tele bútorokkal, Radnóti Miklós és felesége a Dunánál, Szent-Györgyi Albert professzor és Lőw Immánuel főrabbi találkozása is megcsodálható a neves fotográfusok alkotásain. – Magyarország rejtőzködő fotósnagyhatalom – állapította meg a tárlatot megnyitó [namelink name="Cseri Miklós"] kultúráért felelős helyettes államtitkár.

Ikonikus képek a Móra múzeumban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)


– Szeged az ő munkásságuk révén került fel a fotográfia hazai és nemzetközi térképére, és válhattak mindannyian szegedi Robert Capává vagy André Kertésszé. A holokauszt nem kímélte két és fél ezer szegedi zsidó származású embertársunk életét, akik munkaszolgálatosként vagy egy haláltáborban váltak áldozatokká. Azok a művészek, akiknek munkáit megcsodálhatjuk, több százezer honfitársuktól eltérően megmenekültek a halál árnyékából a vészkorszak idején – mondta Cseri Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!