Helyi gazdaság

2015.07.23. 18:29

Fejlesztett a Sole-Mizo: több túró készül

Szeged - Technológiáját fejlesztette a szegedi székhelyű Sole-Mizo Zrt., aminek köszönhetően duplaannyi túrót gyárthat majd, mint korábban. A termék egy héttel tovább áll el természetes enzimek segítségével. Új termékük a savóital.

F. K.

Túrót előállító gépsorát fejlesztette a Bonafarm-csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. A beruházás 2014 februárjában indult, az 1,8 milliárd forintból 845 millió forint vissza nem térítendő támogatást uniós pályázaton nyertek. A projektzárót tegnap tartották Szegeden: Herczeg István közép-európai operációs igazgató elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően az eddigi évi 4500 tonna túró dupláját, 9 ezer tonnát képesek gyártani. Természetes enzimek segítségével pedig tovább, 16 nap helyett 25 napig is el lehet majd tartani a terméket.

Fejlesztett a Sole-Mizo: több túró készül. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


A tejfeldolgozó vállalat azért fejlesztette a túrógyártást, mert ez az a hagyományos magyar termék, amiben a világpiacon nincsenek konkurensek. A kutatás egyúttal kiterjedt olyan új, joghurtalapú savóitalokra is, amelyeket többek között a cukorbetegségben szenvedőknek ajánlanak.
A projekt során a raktárt és a logisztikai informatikai rendszert is korszerűsítették az évi 60 milliárd forint árbevételű Solénél. A 4 hazai gyárral, egy-egy romániai és szerbiai leányvállalattal rendelkező szegedi cég jelenleg 1000 embert alkalmaz. A fejlesztésnek köszönhetően legalább 10-20 új dolgozót tudnak majd felvenni.

Címkék#fejlesztés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában