Angyalok szárnya

Ha olyan kérdésről vitatkozunk, ami azért eldönthetetlen, mert nem ellenőrizhető, azt mondjuk rá, az angyalok szárnyáról beszélünk. Ez arról jutott eszembe, hogy bár a kormány nyilvánvalóan gumicsontokat dobál közénk, mi mégis úgy rágódunk rajtuk, mintha lenne értelme. Mármint a rágódásnak. Az elmúlt hónapokban biztosan tele lett valami, csak még nem egyértelmű, hogy pontosan mi is. Határidőnapló? Pohár? Hócipő? Nadrág? Na és kié lett tele? Enyém? Tiéd? Övé? A kormányzat természetesen mindenáron nyerni akar, ezért jobb híján húzza az időt. Lufikat ereget, mi meg bámuljuk, vagy éppen azon vitatkozunk, melyik megy magasabbra, ahelyett, hogy a léggömbárusra figyelnénk. Ahelyett, hogy a szemét lesnénk, hol a kezét, hol meg a száját nézzük, és nem akarjuk elhinni, hogy csupán bűvészkedik. Várjuk a csodát, csakhogy az illuzionista nem varázsló.
Mond valamit, és közben elhiteti, hogy azt látjuk, amiről beszél. Azt mondja például a közbiztonságról, hogy pár nap és két saller, ennyi az egész. Azt mondja, egymillió munkahely, és jobban élünk. Azt mondja, országvédelmi akcióterv, és már biztonságban is vagyunk. Azt mondja, ide ne jöjjön senki, akinek meg nem tetszik, annak kívül tágasabb! Miközben London az egyik legnagyobb magyar város. Azt mondja, a javunkat akarja. Azt mondja...

Valamikor azokat az idegeneket nevezték barbároknak, aki értelmetlenül, összevissza beszéltek: azt mondták, blabla. Manapság már a honfitársainkat sem értjük. Semmit sem tanultunk, és semmit sem felejtettünk. Arról viszont megfeledkeztünk, hogy mi itt, a Kárpát-medencében mindannyian idegenek vagyunk, a Földön pedig csupán vendégek. Szárnyakról vitatkozunk, és nem gondolunk arra, hogy mielőtt közénk zuhant volna, az ördög is angyal volt. Olvadó szárnyaival Ikarosz valóban az egekig emelkedett, de aztán...