Szeged és környéke

2014.08.15. 23:54

Kisajátíthatják a tápai kompot

Szeged - Valószínűleg a legjobb, ami a tápai komppal történhet, hogy a kormány a közút részévé nyilvánítja, és kisajátítja a működéshez szükséges ingatlant és eszközöket. Mert akkor működne.

Dombai Tünde

 Átkelőkronológia

1993 óta a szegedi önkormányzat működtette a 4412-es számú állami közutat összekötő tápai kompot Szeged és Maroslele között. 2000 óta áll szerződésben a város a legutóbbi üzemeltetővel, a Sadar Komp Kft.-vel. 2010-től anyagi problémái voltak az üzemeltetőnek. 2013-ban lejárt a szerződés, kétszer írt ki pályázatot a város, de az egyetlen jelentkező, az addigi üzemeltető az addigi 17 millió helyett 31 millió forintot kért. 2013. december 3-án leállt a kompközlekedés, a város egy hónapig bérelt busszal helyettesítette a szolgáltatást.

Legalább négy éve megy a vita, hogy az állami közút részévé kell-e nyilvánítani a tápai kompot vagy nem. A mellette szóló érv az, és ez sokszor elhangzott a szegedi közgyűlés városüzemeltetés és fejlesztési bizottságában: a Tápét a Tápai réttel, távolabb nézve Szegedet Maroslelével köti össze a Tiszán.

Az M43-as sztráda megépítésével azonban a kompot használók jelentős hányada az új Tisza-hídon keresztül kerül. Az utolsó időszakban a komp havi bevétele nem érte el a 100 ezer forintot, napi 6-9 utas vette igénybe.

Az üzemeltető magántulajdonos ráadásul az eddigi 17 milliónál jóval több, 31 millió önkormányzati támogatást kért. Többször megírtuk: a szakbizottság és az üzemeltető között heves viták zajlottak arról, miért emelte meg az üzemeltető a saját fizetését, és miért kellett többmilliós kölcsönt kivenni a cégből. A cégvezető mindannyiszor hangsúlyozta, a komp és a csörlődomb tulajdonosa, ez nagy kiadásokkal jár, a városi támogatás nem elég.

A város régóta levelez a kormánnyal a finanszírozásról. Legutóbb [namelink name="Szabó Sándor"] országgyűlési képviselő intézett írásbeli kérdést a fejlesztési miniszterhez: mikor kezdi meg a tápai komp üzemeltetését az állam? (Ha ugyanis a kompot az állami közút részévé nyilvánítják, az ingatlant és az eszközöket egyszerű kisajátítási eljárással megszerezheti az állam a tulajdonostól. Míg ha a városnak kell megegyezni a tulajdonossal, az több tíz millió forintba kerül – a szerk.)

Átkelés. Többéves vita zárulna le azzal, ha a tápai kompot az állami közút részévé nyilvánítanák. Fotó: Karnok Csaba

Átkelés. Többéves vita zárulna le azzal, ha a tápai kompot az állami közút részévé nyilvánítanák. Fotó: Karnok Csaba
A fordulat az ügyben az, hogy információink szerint elindult az eljárás, amiben a Magyar Közút Zrt. felméri a helyzetet. Úgy tudjuk, a kormány előkészíti a komp állami közúttá nyilvánítását. Ha a közúttá nyilvánítás megtörténik, azt az üzemeltetéshez szükséges ingatlan és eszközök kisajátítása követi, majd az állam, nyilván az útkezelőn keresztül működtetni fogja a kompot.

Elküldtük kérdéseinket a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Tudni szerettük volna, mikor kerül sor az intézkedésekre, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!