Makó és környéke

2015.04.06. 20:59

Levágták a tolvajok az ellopott disznók fejét

Makó - Januárban egy, március végén további két hízóját lopták el a makói Szentpéteri Istvánnak az egyik városszéli telepről - az utóbbi eset a tolvajok brutalitását sejteti. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Szabó Imre

– Sok éve hizlalok disznókat, volt, hogy már loptak el tőlem jószágot, de ilyesmit még nem láttam. Kegyetlen, barbár munka – így összegezte a makói [namelink name="Szentpéteri István"], mit tapasztalt, amikor felfedezte annak nyomait, hogy március végén ellopták két hízóját. A gazda nem otthon, hanem a Honvéd városrészben, egy valamikori sertéstelepen tart állatokat más gazdákkal együtt. Január végén egy disznóját már elvitték; a tolvajok akkor a drótkerítést vágták át az éj leple alatt – most, egy hete viszont a kaput emelték ki és döntötték be. A módszer mindkét alkalommal az volt, hogy a jószágot kicibálták az ólból, leszúrták, majd elvitték – a tulajdonos úgy gondolja, kiskocsival.

A sokat látott gazdálkodó a második eseten döbbent meg igazán, akkor ugyanis a tolvajok már semmivel sem törődtek. Amikor hajnalban meglátta az üres ólakat, vér borított mindent. Később a közeli csorgóban megtalálta mindkét sertés levágott fejét, és mellé volt dobva némi belsőség is. Ezeket végül a gyepmester szállította el, miután a rendőrök lefotózták.

Szentpéteri István az üresen maradt ólnál. A szerző felvétele

Szentpéteri István az üresen maradt ólnál. A szerző felvétele
Kutyái pedig – nem tudni, honnan, de bizonyára a közelből – visszahozták az egyik disznó levágott lábát, amely a rajta lévő bőrdarabbal együtt arról tanúskodik, hogy az állatot meg is nyúzták, széttrancsírozták. Hogy az éj leple alatt történteket senki nem vette észre, tulajdonképpen érthető: a környéken nem sokan laknak. A lopásokkal összesen közel 140 ezer forint kárt okoztak neki. A tettesek egyébként megpróbáltak még egy sertést leölni, az azonban valahogy megszökött a kezeik közül – az egyik közeli utcában sikerült végül hajnalban befogni.

Szentpéteri István azért fordult lapunkhoz, mert felháborította az eset. Abban bízik, hogy a közeli utcák lakói a továbbiakban jobban figyelnek a gyanús elemekre, hiszen ezen a környéken sokan tartanak állatot, és bárki járhat ugyanúgy, mint ő. Megkérdeztük a rendőrséget is – a megyei főkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, a nyomozás folyik, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!