Ország-világ

2014.10.02. 21:02

Átadták az egykori budapesti gettó emlékfalát

Magyarországon "azoknak az ordas eszméknek", amelyek a 70 évvel ezelőtti tragédiához vezettek, nincs igazi bázisuk - mondta Tarlós István.

Átadták csütörtökön az egykori budapesti gettó emlékfalát, amelyen interaktív térkép mutatja be a városrész történetét. Az emlékfal felépítését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és Erzsébetváros önkormányzata finanszírozta.

[namelink name="Tarlós István"] főpolgármester arról beszélt: az emlékfal avatásakor "közösen emlékezünk, és reménykedünk abban", hogy az a világ, amelyben a gettó felépülhetett, soha nem jön vissza. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon "azoknak az ordas eszméknek", amelyek a hetven évvel ezelőtti tragédiához vezettek, nincs igazi bázisuk. Nincs budapesti vezető, aki egyetértene ezekkel eszmékkel - tette hozzá.

Tarlós István úgy fogalmazott: bízhatunk abban, hogy itt egy népként, egy közösségként, békében és szeretetben élhetjük azt az életet, amelyet a gondviselés kiszabott számunkra.

A főpolgármester külön köszöntötte az ünnepség résztvevői között azokat, akiket egykor a gettóba zártak, és reményét fejezte ki, hogy feloldódott már bennük a félelem, és otthon érzik magukat "közöttünk".

[namelink name="Köves Slomó"], az EMIH vezető rabbija kiemelte: a fal a valamikori gettófal vonalában épült, emlékeztetve a hetven évvel ezelőtti borzalmakra, de egyben olyan helyen, ahol ma több száz magyar zsidó kisgyerek tanulja Arany János Toldiját és a Biblia talmudi magyarázatait.

A zsidó közösség számára az emlékezés legmegfelelőbb módja az újjáépítés - mondta. Akkor tudunk emlékezni, ha a borzalmakból levonva a következtetéseket egy jobb jövőt építünk - tette hozzá. Az EMIH vezető rabbija kitért arra is, hogy az emlékfal azért más, mint a többi holokauszt-emlékmű, mert nemcsak emlékmű, hanem oktatási eszköz is.

[namelink name="Vattamány Zsolt"] (Fidesz-KDNP), Erzsébetváros polgármestere rámutatott, hogy miközben emlékezni erkölcsi kötelességünk, fontos, hogy az emlékezést tettek is kövessék. Tettek, amelyek hozzájárulnak egy olyan közösség építéséhez, amelyben mindenki fontos - hangsúlyozta.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke nézi az egykori budapesti gettó emlékfalát, amelyen interaktív térkép mutatja be a városrész történetét, az átadás napján a Bét Mena

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke nézi az egykori budapesti gettó emlékfalát, amelyen interaktív térkép mutatja be a városrész történetét, az átadás napján a Bét Menachem Zsidó Oktatási Központnál, a VII. kerületi Dohány utcában október 2-án.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kitért arra is, hogy pár éve egy leromlott, használaton kívüli épület állt a Dohány utcának ezen a részén, ma azonban egy virágzó oktatási intézmény működik ott, amelybe olyan szülők íratnak be diákokat, akiknek fontos, hogy kultúrájukat, identitásukat szem előtt tartva neveljék gyermekeiket.

A polgármester hozzátette, Erzsébetváros mára olyan közösséggé vált, amelyben az együttműködést valódi tartalommal töltik meg, az együttgondolkodást pedig tényleges eredmények követik.

[namelink name="Oláh Lajos"], Erzsébetváros egyéni országgyűlési képviselője, a Demokratikus koalíció politikusa arról beszélt, hogy az emlékfal átadása a gyerekekről szól; a múltról beszélünk, de a jövőnek szeretnénk üzenni. Hangsúlyozta, hogy hetven éve nem a gonosz, hanem a közönyös emberek sokasága miatt történt meg az, ami nem történhetett volna meg. A múlt ara tanít - tette hozzá - hogy szólni kell, ha mást bántanak, és meg kell védeni azokat, akiket igazságtalanul bántanak.

Az átadó ünnepségen Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete gyújtotta meg azt a gyertyát, amellyel a több mint háromszáz résztvevő az egykori gettó áldozataira emlékezett.

A rendezvényen mások mellett jelen volt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Oberlander Báruch ortodox haszid zsidó vallási vezető, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti külképviseletének ideiglenes ügyvivője, Lieselore Cyrus, a Németország magyarországi nagykövete és François Lavertue, Kanada budapesti konzulja.

A [namelink name="Sugár Péter"] által tervezett emlékfalon interaktív térkép tünteti fel a környék legfontosabb helyeit, ismerteti a városrész történetének főbb eseményeit is, és egy zsoltár is olvasható rajta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában