Ország-világ

2012.05.14. 08:41

Lezsidózták a művészt: Székhelyi találkozott az egri polgármesterrel

Habis László, Eger fideszes polgármestere felkérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Székhelyi József színművész.

Habis László, Eger polgármestere személyesen biztosította arról Székhelyi József színművészt és Ilan Mor izraeli nagykövetet arról, hogy a Heves megyei településre nem jellemező a kirekesztés - erről az önkormányzat sajtóreferense közleményben tájékoztatta az MTI-t hétfőn.

A kereszténydemokrata Habis László két másik kormánypárti országgyűlési képviselővel, a fideszes Nyitrai Zsolttal és a szintén KDNP-s Lukács Tamással közösen kereste fel a művészt és a nagykövetet vasárnap a Dohány utcai zsinagógában, azon a szolidaritási rendezvényen, amelyet a színművész támogatására tartottak.

"A Jászai-díjas művész jó szívvel fogadta a gesztusértékű látogatást, és egy általa írt könyvvel ajándékozta meg a polgármestert. Elmondta, hogy az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti" - olvasható a dokumentumban.

A kommüniké szerint az előadás után Habis László őszinte beszélgetés keretében biztosította Székhelyi Józsefet arról, hogy Eger történelme során mindig is befogadó, integráló település volt és ma is az.

Ilan Mornak arról számolt be a polgármester: személyesen elkötelezett abban, hogy a város kulturális életének sokszínűségét megőrizze és, hogy hasonló eset ne forduljon elő többé.

Egyben átnyújtotta a nagykövetnek az "Egri zsidó polgárok" című kötet egy példányát. A könyv számos szempontból bemutatja, mit is adott a zsidóság Egernek, és részletezi azt is, hogy a város hosszú időszakon keresztül volt a hazai izraelita lakosság bástyája - tájékoztatott az önkormányzat.

Mindkét fél kifejezte azt a szándékot, hogy a kölcsönös bizalom alapjára építi Izrael Állam Nagykövetsége és Eger Megyei Jogú Város kapcsolatát - olvasható a közleményben.

Székhelyi József vasárnap, a Dohány utcai zsinagógában tartott irodalmi est után az MTI-nek nyilatkozva elmondta, tisztázták a helyzetet a városvezetővel, akinek kérésére megtartja a korábban betiltott Villon-estjét Egerben.

Az egriugyek.hu elnevezésű honlap még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.

A honlap a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva azt írta, az önkormányzat kulturális bizottságának ülésen Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP), a testület elnöke azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy "szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben" - idézték a jegyzőkönyvet.

A stop.hu birtokába került az önkormányzati bizottsági tavaly szeptemberi ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyi József színészt "SZDSZ-es, büdös zsidónak" nevezik.

Az egri önkormányzat szóvivője, Zentai László már április közepén cáfolta, hogy kultúrcenzúra működne a városházán, a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után pedig vizsgálatot rendelt el Habis László.

A polgármester hangsúlyozta: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz nemkívánatos művészekről készült tiltólista. Úgy fogalmazott: "A kulturális életben kifejezetten a sokszínűség híve vagyok. (...) A lista készítéséről szóló felvetést és a kulturális élet szereplőinek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak, elfogadhatatlannak tartom".

Időközben az ügy miatt lemondta egri látogatását Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt.

A Fidesz pénteken arra kérte a város vezetését, hogy hívja vissza mindazokat a megbízatásukból, akik méltatlanná váltak tisztségükre.

Korábban:

Habis László, Eger fideszes polgármestere felkérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Székhelyi József színművész, aki az MTI-nek nyilatkozva elmondta, fellépése után tisztázzák a helyzetet a városvezetővel.

Székhelyi József vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában tartott irodalmi estet Gerendás Péter előadóművész kíséretében, a pódiumra lépő színművészt felállva tapsolva fogadta a több száz fős közönség.

A fellépés előtt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója megbocsáthatatlan bűnnek nevezte azt, ami a színművésszel történt Egerben.

Székhelyi József ugyanakkor már iróniával reagált az ügyre rövid felvezetőjében, amelyben megjegyezte, szülei most biztosan azt mondanák: "Ugyan, fiacskám! Minden zsidó három napig tart". "Megvonom a vállam / sajog a jogállam / maradt pártában / a régi-új pártállam" - fogalmazott később, ugyancsak ironikus hangvételű előadásában, amely a pártok mellett a fogyasztói társadalmat és a bulvár médiát is célba vette.

Habis László - a szintén hevesi kötődésű - Lukács Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes társaságában nézte végig az előadást, majd utána átadott Székhelyi Józsefnek egy könyvet az egri zsidóságról. A polgármester az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sokat tettek azért, hogy sokszínű kulturális élet alakuljon ki Egerben.

Hangsúlyozta: látogatásával szeretné megelőzni, hogy megbélyegezzék városát, továbbá jelezni akarja, hogy polgármesterként nyitott a minőségi kultúrára. A Dohány utcai zsinagógában tartott rendezvényt a Mazsihisz szervezte meg, és a vendégek között több szocialista politikus, országgyűlési képviselő is feltűnt.

Az egriugyek.hu portál áprilisban számolt be arról, hogy a városi közgyűlés kulturális bizottsága tavaly tiltólistára tette Székhelyi Józsefet, aki így nem játszhatta el Villon-estjét a Középkori Piactér című rendezvényen.

A stop.hu internetes oldal ezt követően nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a testület tavaly szeptember 21-i üléséről, amelyen Székhelyit nemkívánatos személynek minősítik Egerben, és "SZDSZ-es büdös zsidónak" nevezik. A felvételen a résztvevők között szóba kerül egy a városi fellépéseken nemkívánatos művészek nevét tartalmazó lista összeállítása is.

A Mazsihisz az ügyben feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt, a Heves Megyei Főügyészség az ügyben feljelentéskiegészítést rendelt el csütörtökön. A Fidesz egri szervezete egy nappal később arra kérte a város vezetését, haladéktalanul hívják vissza megbízatásukból mindazokat, akik a Székhelyi-ügyben nyilvánosságra került hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak tisztségükre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában