Helyi sport

2014.09.21. 20:11

Gellért Gábor: sikerkapitány Szegedről

Úszás, Szeged - Még csak öt hónapja, hogy a Haász SZUE vezetőedzője, Gellért Gábor az újonnan alakult magyar nyílt vízi úszószakág szövetségi kapitánya lett, de máris remek eredménysorral büszkélkedhet. Utánpótlás és felnőtt szinten is érmeket nyertek hazánk legjobbjai a világversenyeken, és egy sportdiplomáciai sikernek is örülhetünk. A válogatott fejlődéséről és a szegedi úszóegyesületről is beszélgettünk a szakemberrel.

Papós Tamás

– Akkor nézzük az eddigi mérleget. Két ezüstérem a felnőtt Európa-bajnokságon, szintén két második hely az ifjúsági kontinensviadalon, a hazai rendezésű junior világbajnokságon pedig két elsőség, egy bronz, valamint további értékes pontok az említett világversenyeken. Pedig még csak áprilisban lett a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya.

– A szövetség vezetői viccelődnek is velem, hogy gyorsan sikerkapitány lett belőlem. Az eredmények mellett arra is nagyon büszke vagyok, hogy Szegeden, a Haász SZUE tehetségei és edzői stábja révén indult el a nyílt vízi úszásban az a folyamat, ami idáig vezetett. Az említett világeseményeken összesen tizenhárom magyar úszó képviselte hazánkat, közülük öten Szegeden kezdték nyílt vízi úszó pályafutásukat. Hatan is lehettek volna, de Novoszáth Melinda érthetően az ifjúsági olimpiára koncentrált.

– Ő a Haász SZUE egyik legnagyobb reménysége, épphogy lemaradt az éremről az ifjúsági olimpián. Döntenie kell majd a nyílt vízi és a medencés úszás között?

– Nem, mert nyugodtan lehet egyszerre, és ami még fontosabb, eredményesen űzni a kettőt. Az utóbbi időben már a legjobb holland és spanyol úszók közül is néhányan erre az útra léptek, és úgy tűnik, nem is bánták meg. Melinda például jövőre mindkét szakágban szeretne elindulni a két legkomolyabb junior versenyen, a nyílt vízi Európa-bajnokságon és a medencés világbajnokságon.

– Mire a felnőtt korosztályba lép, annyi riválisa lesz, hogy nem is lehet bérelt helye a nyílt vízi válogatottban.

– Ahogy másnak sem. A nőknél például eddig biztosra vehető volt, hogy Risztov Éva és Olasz Anna indul egy világeseményen, csakhogy már a friss junior világbajnok Kiss Nikoletta és két szegedi nevelésű fiatal, Szilágyi Nikolett és Sibalin Flóra is beleszólhat a világbajnoki vagy Eb-kvalifikációs versenybe. A férfiaknál is ez a helyzet, Gyurta Gergely, Rákos Patrik, Kiss Attila, Orosz Ádám, Papp Márk és Székely Dániel komoly versenyhelyzetet teremt a válogatotton belül, ebből pedig a magyar úszósport csak profitálhat.

Gellért Gábor tanítványának, Olasz Annának is a kapitánya. Fotó: Schmidt Andrea

Gellért Gábor tanítványának, Olasz Annának is a kapitánya. Fotó: Schmidt Andrea
– Ha már Papp Márk szóba került, meg kell említeni egy másik magyar sikert, amely nagyobb is lehetett volna. Az Európa-kupában Olasz Anna tavalyi végső győzelme után újra magyar elsőségnek lehetett volna örülni, de Márk rendezési hiba miatt nem tudott nyerni. Sportdiplomáciában tehát még fejlődnünk kell?

– Nagyon fontos, hogy minden ilyen komoly eseményen magyar versenybíró is legyen a versenybírák között. Nem ez az első ilyen szituáció a nyílt vízi világversenyek történetében, ez a szakág ugyanis sok szempontból szubjektív, nem laboratóriumi körülmények között zajlik, mint a medencés úszás. A szövetség mindent megtesz, hogy e téren fejlődjünk, most is arattunk egy komoly sportdiplomáciai sikert. Jövőre július 4-én Balatonfüreden rendezik a világkupa egyik állomását, ahogy az azt követő két évben is biztosan. Minden esztendőben szeretnénk egy-egy komoly versenyt hazánkban rendezni, hogy a 2021-es budapesti vizes világbajnokságra elég tapasztalatot szerezzünk.

– A Haász SZUE háza táján milyen változásokról lehet beszámolni?

– Komoly előrelépés, hogy három korosztályban már edzőpárokkal dolgozhatunk, hiszen szakmai stábunkhoz csatlakozott Paksi Tibor, aki a 2000-es évek elején még Csongrádon volt vezetőedző. Értékes taggal bővült versenyzőink köre is, hiszen a szerb hosszútávúszó-bajnok, Farkas Tamás is hozzánk igazolt, a 19 éves sportolóhoz medencében és nyílt vízi szakágban is nagy reményeket fűzünk. Beszéltem a riói olimpia szervezőivel, és kiderült, hogy a nyílt vízi versenynek otthont adó riói Copacabanán hideg vízre és nagy hullámokra számíthatunk. Egyesületünk legeredményesebb versenyzője, Olasz Anna számára ez jó hír, mert ő a minél extrémebb körülményeket szereti.

Címkék#SZUE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában