Szeged és környéke

2014.06.30. 21:45

A piaci árnál drágábban vásárolja meg az állam az ingatlanokat?

Szeged - Állítólag társadalomszociológiai tanulmány volt az az e-mail, amelyet lakáshirdetők kaptak azzal az ígérettel, hogy az állam a piaci árnál drágábban megvásárolja ingatlanjukat. A levélben állami gondozottakra hivatkoztak – Kothencz János ezt nem tartja aggályosnak.

Timár Kriszta

„Tisztelt Vera! Az ajánlatom a következő! Ön eladhatja a meghirdetett lakását 2 héten belül, ráadásul 300.000 forinttal magasabb összegért, mint amit a hirdetésben megadott! Mindezt a vételár azonnali, egy összegben történő kifizetésével." Így kezdődik az az e-mail, amelyet olvasónk kapott lakáshirdetésére. Az üzenetben az áll, hogy az állam egy uniós projekt keretében lakásokat vásárol fel magánszemélyektől, a program célja pedig a nevelőotthonok, intézmények fokozatos megszüntetése, az állami gondozott gyerekek családban, nevelőszülőknél történő felnevelése.

Kothencz bizakodik

Ha valóban társadalomszociológiai tanulmányról van szó, akkor [namelink name="Kothencz János"], a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója nem tartja problémásnak, hogy ügyüket egy nemzetközi kutatáshoz használták fel – sőt örül, hogy így is felhívják a figyelmet az állami gondoskodásban élők problémáira. Azt azonban hangsúlyozta: a nevelőotthonokból és intézményekből kikerülő gyerekeket a nevelőszülők saját otthonukba fogadják be, vagyis fel sem merült, hogy ehhez lakásvásárlási támogatást nyújtanak.

„Rendelkezem a szükséges kapcsolattal és befolyással ahhoz, hogy az Ön lakása felkerülhessen a projekt helyi listájára, és az állam megvásárolja azt. A bizottság feltétel nélkül elfogadja az általam benyújtott adatlapon szereplő vételárat! Ezt kihasználva 500.000 forinttal magasabb árat kérhetünk a lakásért, mint amennyit a hirdetésben szeretett volna. Ezt az összeget elosszuk (sic!) háromfelé, 300.000 forint az Öné marad, százezer az enyém, száz pedig az ügyet intéző kapcsolaté" – zárja ajánlatát Péter néven a levélíró, aki a döntésre 24 órát adott a címzettnek.

A minisztérium célja valóban az, hogy a nevelőotthonok, intézmények helyett az állami gondozott gyerekek családban, nevelőszülőknél nőjenek fel. Erről alig egy hónapja beszélt legutóbb Szegeden [namelink name="Soltész Miklós"] szociális és családügyért felelős államtitkár az Ágota Országos Gyermekvédelmi Konferencián. Csakhogy ennek módját a nevelőszülői hálózat kiszélesítésében, nem állami lakásvásárlásokban látják. Az EMMI szombaton közleményt adott ki, amelyben az szerepel: az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs ilyen programja, és megteszi a szükséges lépéseket az ügyben, egyben felhívja a figyelmet, hogy vélhetően átverésről van szó, ne hagyják magukat megtéveszteni.

Olvasónk kíváncsiságból válaszolt, amely után a következő szövegű levelet kapta: „Tisztelt Veronika! Gratulálunk, a magyar emberek jól vizsgáztak! Ön a tudtán kívül egy Európai Uniós összevont társadalomszociológiai vizsgálat részese volt. A hivatali korrupció és internetbűnözés ellenes felmérés előzetes statisztikai adatai alapján a magyar lakosság összességében jól teljesített! Az uniós mezőny felső részében helyezkedik el. Megköszönve az Ön spontán együttműködését, az ismeretlen személyekkel, ajánlatokkal szemben továbbra is fokozott óvatosságra, körültekintő ellenőrzésre, és egészséges bizalmatlanságra hívjuk fel a figyelmét!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!