Ország-világ

2012.01.18. 13:09

A hajóbaleset helyszínére érkeztek az eltűnt magyar művész rokonai

Az eltűnt személyek listáján szereplő magyar hegedűművész rokonait ma délelőtt fogadták a toszkán Santo Stefano kikötőjében az olasz polgári védelem emberei.

A hozzátartozójákat kereső család tagjait a római magyar konzul kísérte el. A grossetói polgári védelem fogja segíteni a rokonokat, illetve az olasz hatóságok további adatokat kérnek a Costa Concordián hegedűművészként dolgozó férfiről.

A hajón dolgozó magyar túlélőknek a magyar sajtóban közölt beszámolói szerint a hegedűművészt utoljára mentőmellényben látták, miközben menekülő utasoknak segített.

Az eltűntek hivatalos listáján továbbra is 28 ember szerepel, de a pontos szám nem ismert, mivel a hajónak nem volt naprakész utaslistája. Ez magyarázza, hogy az olasz listán csak egy magyar eltűntet tartanak számon, miközben hozzátartózói egy másik magyar nő eltűnését is jelezték, akiről nem érkezett hír a péntek esti tragédia bekövetkezése óta. A hajón talált halottak száma jelenleg tizenegy, a kedden tizenkét méteres mélységben talált öt holttest azonosítása még nem zárult le.

Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy a hajót teljesen átkutatják és egy áldozatot sem hagynak a hajóroncsban. A hajótest átvizsgálása egész éjszaka szünet nélkül haladt, azonban ma délelőtt megszakadt a Costa Concordia hirtelen süllyedése miatt. Ez leállította a hajótartályokban levő 2400 tonna üzemanyag eltávolítását is. Attól tartanak, hogy az egyre rosszabb időjárási viszonyok tovább nehezítik a hajó átkutatását.

Ma este kezdi meg Földközi-tengeri körútját a Costa Crociere másik óceánjárója, a Costa Serena, mely a péntek este zátonyra futott hajó eredeti útvonalát követi. Tóth József, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a hatóságoktól nem kaptak további információt.

Közzétették az eltűntek listáját

A toszkániai hatóságok közzétettek egy listát szerdán 28 eltűnt  nevével, akiket a Giglio szigeténél szerencsétlenül járt Costa  Concordia óceánjáró luxushajón utazók közül keresnek.  

A 28 ember - 24 utas és a személyzet négy tagja - között 13  német, hat olasz, négy francia, két amerikai, valamint egy-egy  magyar, indiai és perui állampolgár van. Az eltűntek között tartanak  számon egy ötéves olasz kislányt és apját.  

A baleset után kezdett mentési munkálatok ötödik napján, szerdán  a búvároknak ismét fel kellett függeszteniük a hajnalban folytatott  kutatást, mert az oldalára dőlt hajó megmozdult és tovább süllyedt,  emiatt a mentőcsapatok számára nem biztonságos a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában