Kecskemét és környéke

2014.10.14. 16:53

Művirágokat lopott a temetőből

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető az elmúlt hónapokban a bácsalmási köztemetőből, sírokra kihelyezett művirágokat tulajdonított el

A bácsalmási rendőrök további sértettek jelentkezését is várják.

A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmás Rendőrőrse nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető az elmúlt hónapokban a bácsalmási köztemetőből, sírokra kihelyezett művirágokat tulajdonított el. Az ügyben eddig négy sértett tett feljelentést, de várjuk azoknak a jelentkezését, akiket hasonló módon károsítottak meg.

A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen tettesről vagy a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, illetve a sérelmére hasonló jellegű jogsértést követtek el Bácsalmáson, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!