Miután eldördültek a fegyverek, békés megoldásra sem volt sok esély – tudtuk meg az 1956-os Intézet tudományos főmunkatársától. Az ország semlegességét pedig csak úgy érhettük volna el, ha cserébe a Nyugat ˝feláldoz˝ egy másik országot.
Bár a Nyugat látszólag szimpátiával fogadta az 1956-os magyar forradalom hírét, katonai segítséget egy országtól sem kaptunk. A magyarázatok változatosak. Okolják a be nem avatkozásért a szuezi válságot, felvetik a semlegességet mint lehetőséget Ausztria mintájára. Charles Gati, a Vesztett illúziók. Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom című 2006-os könyvében az is felmerül: ha minden szereplő bölcsebb, és belenyugszanak a félmegoldásokba, „félszabadságba", lett volna esély a békés megoldásra.
Békés Csaba történészt, az 1956-os Intézet tudományos főmunkatársát kérdeztük: hogyan reagáltak valójában a nyugati államok, és mennyi realitása van a fenti következtetéseknek?
Csak a közvélemény lelkesedett
– Nyugaton a közvélemény óriási lelkesedéssel, szimpátiával fogadta a forradalom hírét. A baloldali érzelműek szocialista korrekcióként, antisztálinista forradalomként értelmezték, az antikommunisták szovjet- és kommunizmusellenes forradalomnak tekintették. Mindkét rétegnek óriási érdekeltsége volt abban, hogy a felkelés sikeres legyen. A politikai vezető körök ellenben az 1945 óta fennálló status quo (Európát szovjet és nyugati érdekszférára ˝osztották˝) miatt tudták: nincs beavatkozási lehetőségük – foglalta össze a történész a nyugati reakciókat. Nyugat-Európa passzivitása összhangban volt eddigi politikájukkal: nem foglalkoztak a kommunista blokk országaival. Az Egyesült Államok politikai irányvonalának azonban 1953 és 1956 között sarkalatos pontja volt a kelet-európai rab népek felszabadítása a szovjet elnyomás alól.
– Ennyire irreális politikai program, amely mögött nem állt semmiféle tartalom, sem előtte, sem utána nem volt az USA-ban.
Budapesti hősök. Először azt hitték, Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match fotósa készítette a képet, aki halálos sebet kapott Budapesten a forradalom alatt. Végül kiderült: a fotós neve Russ Melcher, akkor szabadúszóként a Paris Matchnál dolgozott. A fotón Sponga Julianna csepeli gyári munkás látható egy fiatal felkelő társaságában. Mire a kép megjelent a világsajtóban (többek között a Paris Match 1956. novemberi számában), a fiú már halott volt. (Forrás: hungaroculture.be) |
– Az USA vezetése azonban váratlanul szembesült a propaganda negatív hatásával, előzetes forgatókönyve nem volt a helyzetre. Végül improvizáltak, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitték az ügyet, amely október 28-án napirendre tűzte a magyar kérdés tárgyalását. Ezzel meg is oldódott a dolog, mert bár hivatalosan kemény szavakkal elítélték a szovjet intervenciót, az ENSZ-ben a szovjeteknek is vétójoguk volt.
Megváltoztak a feltételek
Charles Gati felvetéséről elmondta: nem igazolható történelmi tényekkel, hogy elkerülhettük volna a november 4-i második szovjet beavatkozást. A forradalom indulása után ugyanis ez a modell – ha a szereplők bölcsebbek lettek volna, békés megoldást is találhattak volna – már nem volt működőképes, hiszen október 23-án este kitört a fegyveres harc, s ezzel megváltoztak a feltételek. – Nagy Imre csak 24-én lett miniszterelnök, remélték, hogy népszerűségét felhasználva van esély a helyzet pacifikálására. A radikalizálódás olyan fokán került az ország élére „válságmenedzsernek", amikor már nehéz elképzelni, hogy békés megoldást lehetett volna elérni – írta le az akkori helyzetet a történész-kutató.
Ha nem avatkoznak be, akkor sem biztos, hogy Nagy Imrének sikerül helyi erőkkel pacifikálnia a helyzetet, de megvan rá az elméleti esély. Ez esetben a szovjetek is joggal hivatkozhattak volna rá, hogy csak akkor léptek fel fegyveresen, amikor a kommunista rendszer már végveszélyben volt. A november 4-i második szovjet intervenció idején már kétségtelenül ez volt a helyzet, ráadásul minden bizonnyal a kommunista blokk többi országára, mindenekelőtt Lengyelországra is komoly stimuláló hatással lett volna, ha Magyarországról kétheti harc után kivonulnak a szovjetek, és sorsára hagyják az országot.
A semlegesség illúzió volt
A közgondolkodásban élt a semlegesség lehetősége Ausztria mintájára: ha onnan kivonultak az oroszok, Magyarországnak miért ne sikerülne? Ám a történész rávilágított egy fontos tényre: az oroszok Ausztriát nem szállták meg teljes egészében. A negyedében állomásoztak orosz csapatok, a háromnegyedét angolok, franciák, amerikaiak ellenőrizték. – Ausztria semlegessége nagyhatalmi üzlet volt. Az orosz kivonulásért cserébe a nyugati országok megígérték, hogy Ausztria semleges lesz. Magyarország azonban már 1945-től 100 százalékosan a szovjet érdekszférába tartozott.
A magyar eseményekből mindenki – a magyar társadalom, a kommunista és a nyugati vezetők – számára fontos következtetéseket kellett levonni.
Utóbbiak nem tehettek többé úgy, mintha lenne módjuk megváltoztatni a status quót: lelepleződött a kettős politika. Az USA fő célja ezután nem a lázítás lett, hanem a kommunista rendszerek liberalizálása, nyomásgyakorlás a vezetőkre, hogy teremtsenek elviselhető életfeltételeket a lakosság számára. Ezzel a politikával az USA a ’60-as, ’80-as években tudott is elérni eredményeket. Ennek egyik jó példája éppen Magyarország.
22°C
Hozzászólok! 
