Tabitha Suzuma: Forbidden

Lochan és Maya számára az élet igazi próbatétel. A testvérpár lényegében nagyon hamar kénytelen felnőni, mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak gyermekei. Hogy a kicsiket óvják, ők válnak családfővé: miközben maguk is még a gimnázium padjait koptatják, gardírozzák 3 testvérüket és igyekeznek minden gyanús jelet megszüntetni, ami arra utalna, hogy komoly gondok vannak velük, hiszen tudják, hogy ha a gyámügy közbelép, egy szempillantás alatt elválaszthatják őket egymástól.

A 13 hónapos korkülönbségnek köszönhetően a testvárpár nagyon jól megérti egymást, szoros véd-és dacszövetség van közöttük. Lochan például kifejezetten antiszociális személyiség, lényegében csak húga társaságában képes fesztelenül viselkedni, mindenki mással szemben teljesen elzárkózó, gyakorlatilag megszólalni sem hajlandó otthonának falain kívül. Maya pedig pontosan tudja, hogy bátyja bármikor segít neki, ha szükség van rá és megvédi bárkitől, bármitől. Tiszta kapcsolatuk azonban egy idő után elkezd átalakulni. Egyre gyakrabban veszik észre magukon, hogy sokkal jobban kötődnek egymáshoz, mint egy átlagos testvérpár, amikor pedig valamelyikük életében felbukkan egy udvarló, kifejezetten rossz érzés keríti őket hatalmába. Természetesen tudják, hogy ez olyan dolog, ami nem normális, sokáig próbálják is elfojtani, történetük azonban megállíthatatlanul rohan afelé, ahonnan már nincs visszaút.

A regény meglehetősen kemény tabu témát boncolgat, ugyanis egy testvérpár szerelméről szól. Az ember azt gondolná, egy vérfertőző kapcsolatról csak gyomorforgató regényt lehet írni, a helyzet azonban az, hogy az írónőnek sikerült olyan alapossággal felépítenie az érzelmek kibontakozását, hogy az olvasó egy idő után már teljesen félre tudja tenni ellenérzéseit. Egy gyönyörűen kidolgozott sztorit kapunk, melyben egy reménytelen szerelem csapdájában vergődő pár a főszereplő, és akiknek egy idő után már kifejezetten szorítunk, hogy megtalálják a boldogságukat. Egy valódi, őszinte, mély ragaszkodás és szerelem szövődik ugyanis a fiatalok között, akik el sem tudnak képzelni mást maguk mellett, mindez pedig azáltal, hogy ismerjük a családi körülményeiket is, már nem is tűnik olyan szörnyűnek és megvetendőnek. Azzal pedig, hogy a testvérpár nem ugrik fejest a vérfertőző kapcsolatba, hanem újabb és újabb szabályokat állítanak fel maguk számára, hogy még véletlenül se lépjék át azt a bizonyos határt, csak még szimpatikusabbá válnak.

Számomra ez a regény nem szól másról, mint egy őszinte, igaz szerelemről, ami nem teljesedhet be, éppen ezért bármennyire is meredek a témaválasztás, nem egy abnormális kapcsolaton borzong az olvasó. Sokkal inkább egy szétesett család mindennapjaiba kap bepillantást, egy olyan testvérpár életébe, akik középiskolás korukra kénytelenek voltak felnőni és nem csupán családi életüket kell okosan és önállóan irányítaniuk, de az első szerelem sem olyan az életükben, amilyennek normális esetben lennie kellene. A love story mellett tehát kapunk mégegy kemény vonalat: megismerhetjük, milyen érzés olyan családban felnőni, ahol a gyerekek csak egymásra számíthatnak, és ahol egyrészt küzdeni kell anyjukkal, hogy időnként némi pénz a konyhára is jusson, ne csak alkoholra, másrészt falazni is kell neki minden alkalommal, amikor vállalhatatlan állapotban fetreng, miközben például az iskolában várják. Ráadásul nehezítésként ott van a harmadik testvér is, aki a két kicsivel ellentétben nem olyan könnyen kezelhető: a legrosszabb korban van ahhoz, hogy elfogadja mindössze pár évvel idősebb bátyja irányító szerepét, így ő anyja mellett egy másik irányból bomlasztja a törékeny családi egységet.

Összetett és nehéz téma tehát, amit a könyv boncolgat, melynek a lezárása is méltó a témaválasztáshoz. Aki szereti az elgondolkodtató írásokat, kedvelni fogja.