Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

2030-ra megduplázná úthálózatának hosszát Kína

A kelet-ázsiai ország 4,7 ezer milliárd jüant költene útépítésre. Ebből az összegből a jelenlegi 173 ezer kilométeres úthálózatot 400 ezer kilométeresre fejleszthetik.
Kína jelentős összegeket fordít úthálózatának fejlesztésére a következő bő másfél évtizedben, így annak hossza 2030-ra több mint duplájára nőhet.

A közlekedési tárca tájékoztatása szerint a kelet-ázsiai ország 2030-ig mintegy 4,7 ezer milliárd jüant (174 ezer milliárd forint) költene útépítésre. Ebből az összegből a jelenlegi 173 ezer kilométeres úthálózatot 400 ezer kilométeresre fejleszthetik, az összeg több mint felét pedig autópálya-építésre fordítanák. A beruházáshoz szükséges pénz túlnyomó részét a központi költségvetésből csoportosítanák át, de abba állami vállalatok és más kormányzati szervezetek forrásait is bevonnák. Az építkezések jelentős számú munkahelyet teremtenek majd, emellett a nyers- és építőanyag iparnak is lendületet adhatnak - fogalmazott a minisztérium.

A kínai úthálózat - elsősorban a fejletlenebb, középső és nyugat-kínai területek útjai - jelentős javításra szorulnak, ezek a területek a fejlesztés során prioritást élveznek majd. A hivatalos statisztikák szerint például az ország 2800 megyejéből több mint 900 nem kapcsolódik rá nemzeti szintű utakra. Az úthálózat fejlesztése a központi vezetés nagyszabású urbanizációs terveinek is előfeltétele: a számítások szerint a következő évtizedekben városlakóvá tenni kívánt 250 millió vidéki lakos költözésével a jelenlegi útmennyiség három-négyszeresére lesz szükség.

Olvasóink írták

  • 1. queenmargareth1 2013. június 26. 20:20
    „...és meg is teszi a kommunista, míg a kapitalista magyar 2030-ra sem fejezi be a 4-es metrót”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Snowden patthelyzetbe került Moszkvában

A férfi aSeremetyjevo repülőtéren van, mivel útlevél nélkül nem vásárolhat repülőjegyet, és nem… Tovább olvasom