Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

20 éven át erőszakolta lányait, az unokájával is kikezdett

Argentina - Azzal vádolnak Argentínában egy 67 éves férfit, hogy két évtizeden át rendszeresen megerőszakolta három lányát, akik közül az egyik hét gyereket szült neki. A férfit Mendoza szörnyének nevezi az argentin sajtó.
Armando Lucero, akit jelenleg rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartanak őrizetben, a hatóságok gyanúja szerint kisgyerekkoruktól követett el erőszakot a lányain, és egyiküknek hét gyereket nemzett. "Nyolc éves koromban erőszakolt meg először" - mondta a most 35 éves nő a médiának Mendozában. "Pénzt ajánlott nekem, de soha nem fogadtam el"- közölte a nő.

Lucerónak a sajtó szerint hét gyereke született a második, mostani feleségétől, és nyolc volt már neki az előző házasságából. A férfit a múlt héten tartóztatták le, miután egyik lánya feljelentette, mert szerinte a férfi még a tőle született egyik lányával, vagyis a vérfertőzésben fogant "unokájával" is kikezdett. Egy bíróság már elrendelte a DNS teszteket és a férfi pszichiátriai vizsgálatát

Ha igazak a vádak, akkor a vérfertőzésben fogant gyerekek két és 19 év közöttiek lehetnek. Egyik megerőszakolt lánya, aki 40 éves, azt mondta, hogy csak undort érez apja iránt, aki azzal fenyegetőzött, hogy elégeti őket, ha nem hallgatnak. Lucero a helyi sajtó szerint azt mondta hétfőn a bíróság előtt, hogy "Bocsássanak meg, nem akarok többé élni."

A rendőrség vizsgálja a felesége szerepét is az ügyben. Az asszony állítólag azt mondta, hogy a lánya, aki teherbe esett az apjától hétszer, legalább annyira felelős a történtekért, mint a férje. A 60 éves nő sajtójelentések szerint azt mondta a bíróság előtt: "tudtam, hogy a férjem gyerekeit szülte meg, mert nem volt szexuális kapcsolata mással". A nő azt is mondta, hogy többször kidobta a férfit, de a lánya, aki szülte neki a gyerekeket, mindig megengedte, hogy visszajöjjön.

A kolumbiai hatóságok áprilisban tartóztatták le a "saját országuk szörnyét" - írja az AFP. A genetikai vizsgálatok szerint a 68 éves Arcebio Alvarez, a helyi Fritzlként emlegetett férfi a biológiai apja saját lánya nyolc gyermekének. A farmer a vád szerint húsz éven keresztül erőszakoskodott lányával, a most 32 éves Alba Nidia Alvarezzel. A nő márciusban állt elő az egész országot sokkoló váddal, miután elege lett abból, hogy apja bántalmazta közös gyermekeiket.

A letartóztatott apa - akit lakóhelye és osztrák "elődje" után mariquitai rémnek nevezett el a kolumbiai sajtó - a kihallgatások során ártatlannak vallotta magát az ügyben, és azt állította, hogy a nő nem is a saját lánya. A férfit azóta - korára való tekintettel - szabadlábra helyezték, ügyvédje pedig kérelmezte, hogy végezzenek DNS-vizsgálatot a lányon is, hogy kiderüljön, van-e vér szerinti kapcsolat köztük. Lánya szerint, miután kilencéves korában meghalt az édesanyja, a férfi rendszeresen megerőszakolta őt - első gyermekének 13 évesen adott életet. A nő korábban azt is elmondta, hogy 11 gyermeket nemzett neki apja, ám közülük hárman meghaltak.

Olvasóink írták

  • 4. kom 2009. május 16. 09:40
    „Életfogytot neki!Rohadt szemétláda,az ilyen ember nem érdemli meg az életet!Dögöljön meg!”
  • 3. klj_54 2009. május 15. 12:37
    „Úgy látom hazánkban nincs elég gond, megoldandó feladat.
    Ha lenne, akkor nem a délamerikai szemetet reklámoznák...”
  • 2. Yucca 2009. május 14. 09:57
    „Mi az, hogy a korára való tekintettel szabadlábra helyezték? 67 éves, - de akármennyi lenne, börtönben a helye, de végleg! A férfiasság apróra szeletelését vállalnám!”
  • 1. lajosbácsi 2009. május 14. 09:20
    „megerőszakolta három lányát, akik közül az egyik hét gyereket szült neki....

    Lucerónak a sajtó szerint hét gyereke született a második, mostani feleségétől, és nyolc volt már neki az előző házasságából.

    akkor ezek szerint a lányát vette el feleségül?????? vagy tulajdonképpen a papusnak 22 gyereke van, amikről tud a sajtó... valaki bogozza már ki nekem a sztorit, bár a lényegen nem változtat, vissza kell állítania a nyilvános megalázás intézményét, és egy köz helyen megszabadítani a férfiasságától..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Illegális bevándorlók fulladtak vízbe Floridánál

Egyesült Államok - Legkevesebb tíz ember életét vesztette, amikor felborult egy illegális… Tovább olvasom