Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

20 éves az év első önégetője

Az önégetések sorozata 2011 márciusában kezdődött, s emigráns források szerint 2012 decemberéig számuk kilencven fölé emelkedett.
Egy húsz év körüli Kanszu tartományi fiatalember a tibeti önégetési hullám legújabb áldozata, az első az idén - számolnak be médiajelentések a londoni székhelyű Free Tibet szervezet és az amerikai Szabad Ázsia rádió értesülései alapján.

Az effajta eseményekről szóló hírek nem pontosak, a részletek helyszínről történő megbízható megerősítése majdnem lehetetlen, mivel az internetes tartalmakat a helyi hatóságok ellenőrzik - áll a CNN amerikai hírtelevízió tudósításában. Így egyelőre az sem bizonyos, hogy a nyugat-kínai Hsziaho megyei áldozat, aki szombaton követte el tettét, 22 vagy 19 éves volt.

Az önégetések sorozata 2011 márciusában kezdődött, s emigráns források szerint 2012 decemberéig számuk kilencven fölé emelkedett. Úgy tudni, ma már nyolcvan felett van azok száma, akik bele is haltak az öngyilkossági kísérletekbe. Csak tavaly novemberben állítólag több mint kéttucatnyian gyújtották fel magukat.

A Szabad Ázsia rádió szerint a legutóbbi eset alkalmával, csakúgy, mint korábban többször, a fiatalember az 1959 óta önkéntes indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérésének engedélyezését követelte.

Peking az emigráns szervezetek állításával szemben vitatja, hogy a tibeti önégetések spontán tiltakozások lennének akár a "kínai uralom", akár a "vallásszabadság korlátozása" miatt. Úgy véli, az önégető, többségükben fiatal embereket csak azért veszik rá megtévesztő ígéretekkel tettük elkövetésére, hogy a "tibeti kérdést" nemzetközi szinten napirenden tartsák.

A kínai vezetés korábban azt is hangoztatta, hogy a 77 éves dalai láma előtt "nyitva áll a kapu", csupán a visszatérés feltételeit kell teljesítenie. Ezek szerint a dalai lámának el kell fogadnia a központi kormány fennhatóságát Tibet felett, a szocializmus építésének útját és a regionális autonómiát. Mindebben azonban a pekingi illetékesek és a láma személyes követei, egyeztetések több fordulója során (legutóbb 2010 januárjában) sem tudtak megállapodni.

A kínai média decemberben azt jelentette, hogy Szecsuan tartomány Apa megyéjében őrizetbe vettek egy szerzetest és az unokaöccsét, amiért 2009 óta nyolc tibetit vettek rá arra, hogy felgyújtsák magukat. A rendőrségi közlemény szerint a szerzetes beismerte, hogy a dalai lámának és követőinek instrukciói alapján tevékenykedett, s azt terjesztette környezetében, hogy az önégetés nem ellentétes a buddhista tanítással, végrehajtói "hősök".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa új béketervet dolgoz ki az izraeli választások utánra

Az Európai Unió új, részletes béketervet dolgoz ki az izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdésére az… Tovább olvasom