Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

24 hibaüzenetet küldött a lezuhant Air France-gép

A hibaüzenetekből az is kiderült, hogy leállt a gép robotpilótája.
Az Air France eltűnt utasszállító repülőgépe 24 automatikus hibaüzenetet küldött az utolsó néhány percben, miközben a gép elektronikus rendszerei sorra egymás után felmondták a szolgálatot - jelentették be szombaton az ügyben nyomozó francia illetékesek.

A hibaüzenetekből az is kiderült, hogy leállt a gép robotpilótája. A francia légiközlekedési hivatal vezetője szerint azonban az üzenetek alapján lehetetlen lenne megmondani, hogy maguk a pilóták kapcsolták-e ki a robotpilótát, vagy a műszer magától állt le.

Paul-Louis Arslanian arról is beszélt, hogy az Airbus tervbe vette, hogy lecseréli a sebességmérő műszereket az A330-as gépein, miután azok már többször is meghibásodtak. A hivatalvezető egyben megerősítette, hogy az öt nappal ezelőtt eltűnt, ugyanilyen típusú utasszállítónak is gondjai voltak a sebességmérővel.

Arslanian azt is közölte, hogy a vizsgálat egyelőre nem zárta ki annak lehetőségét, hogy bombamerényletet hajtottak végre a repülőgépen. Kiemelte azonban, hogy ennek ellenére nem tartják valószínűnek a támadást. Azt is elismerte ugyanakkor, hogy annak a viharnak az erőssége, amelybe belerepült a gép, nem szokatlanul ritka a térségben.

Az Air France 447-es járata után jelenleg is több repülőgép és hadihajó kutat abban zónában, ahol a gép - a feltételezések szerint - lezuhant. A Rio de Janeiróból Párizsba tartó repülőgép roncsait azonban egyelőre nem találták meg a kutatócsapatok. A 228 emberéletet követelő tragédia pontos oka továbbra is ismeretlen.

Olvasóink írták

  • 2. pille 2009. június 09. 10:37
    „Szépen csöpögtetik a híreket!”
  • 1. floridaimagyar 2009. június 08. 00:25
    „Kertek a repulogeptarsasagot hogy csereljek le az egyik muszert, de nem csinalta meg - szerintem kevesebben fognak ennel a tarsasagnal repulni a jovoben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EP-választás: Újabb országokban nyíltak meg a szavazókörök

Szlovákiában, Lettországban, Máltán és Cipruson szombaton adhatják le szavazatukat a választók,… Tovább olvasom