Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

27 éves rendőrnő árulta bájait az interneten

A brit nő fizetéskiegészítésként szexuális szolgáltatásait kínálta egy erre szakosodott közvetítő honlapján.
A 27 éves, brit rendőrjárőr, Ruth Carter az interneten hirdette szexuális szolgáltatásait, hogy így keressen egy kis extra pénzt a fizetése mellett. A rendőrnőt esténként bárki megkaphatta óránként 150 fontért (46 ezer forint) – számolt be róla a The Sun brit napilap. Az újság megemlíti, hogy Carter a rendszeres vendégeknek extra szolgáltatásként ajánlotta azt is, hogy rendőrruhában játszadozhatnak vele.

Az anyuka lelepleződése után úgy nyilatkozott: azért vállalta a prostitúciót, mert gyermeke születése után pénzszűkébe került. Nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket és a számlákat, ezért eldöntötte, hogy belép egy szexparnereket közvetítő szolgálathoz, ahol feltették az internetre a provokatív meztelen képeit.

A nő később bocsánatot kért tettéért és kilépett mind a rendőrség, mind a szexpartner közvetítő cég kötelékéből. Mint mondta, tettében csak az motiválta, hogy mindent meg tudjon adni az egyedül nevelt lányának, aki rendes család és barátok nélkül nő fel. A rendőrnő egykori munkahelye nem kívánta kommentálni az esetet - írja a Blikk.

Olvasóink írták

  • 18. Pinaman 2009. szeptember 13. 22:29
    „Pontositsunk a cimen: A pinajat arulta!”
  • 17. mackósajt 2009. szeptember 12. 07:23
    „Gondolom nem a gyereke előtt kefélt az partnereivel! Szerintem elég szomorú, ha egy nő a testét kénytelen árulni! Valahol megtudom érteni! Ki az, aki nem tenne meg mindent a gyerekéért? Mi könnyen felháborodunk ezen Mo-on! Mert mi a szociális segélyek paradicsoma vagyunk! A ci......ány honfitársaink nagy része erre szakosodtak (tisztelet a kivételnek).Tudván, hogy nem tudnának eltartani egy gyereket sem, SŐT magukat sem minél több gyereket vállalnak, hogy eltarthassák magukat. Az állam meg löki a pénzt, amiből élősködnek, amit ráadásul nem is a gyermekeikre költenek. És bizony ennél nagyobb rasszizmus és ember ellenesség nem létezik. Amikor az állam a felelőtlen segélyezéssel, rossz elosztással olyan helyzetbe hoz gyerekeket, akiknek a szüleik és az állam miatt esélyük sincs a kitörésre, esélyük sincs tehetségük kibontakoztatására és esélyük sincs a normális életre! EZ ITT A GOND KÉREM!”
  • 16. Zeppelin 2009. szeptember 12. 07:22
    „lidocain!

    És te mire vagy jó?!”
  • 15. floridaimagyar 2009. szeptember 12. 04:42
    „Jo kis peldat mutat...”
  • 14. nyomdasz63 2009. szeptember 11. 20:27
    „Öreg is -Brit is...”
  • 13. lidocain 2009. szeptember 11. 19:32
    „erre jók. meg a hazaiak is...”
  • 12. LukSzusz 2009. szeptember 11. 17:56
    „IP címet!”
  • 11. rekontra 2009. szeptember 11. 17:26
    „Rossz a memóriátok, nálunk is volt ilyen.”
  • 10. comet 2009. szeptember 11. 16:42
    „a titkosszolgálatok jelentkezhetnének nála, ott nagy értéke van az ilyen tehetségeknek.
    A jelek szerint mindent felégetett maga körül. Lehet hogy...”
  • 9. tüsök 2009. szeptember 11. 16:18
    „Ezek szerint nálunk jobban fizetettek a rendőrnők.”
  • 8. flexsnake 2009. szeptember 11. 14:59
    „7. ugyen.... én is reménykedem hogy összeakadok egy női szatírral , feljelentem és benne lesz a DM-ben :D”
  • 7. nanemaaa 2009. szeptember 11. 14:41
    „Az jutott még eszembe, hogy a Zsanett ügy óta megtanultuk, milyen az ha mobilozásért megb..sz a rendőr. A magam részéről innentől kezdve szeretem a rendőrnőket és reménykedem, hogy valamely hölgytag állít meg igazoltatni. :D”
  • 6. nanemaaa 2009. szeptember 11. 14:19
    „Fotómelléklet? Elérhetőség? Link?

    A prostitúcióban az a jó, hogy minden férfi megveti és undorítónak tartja, ugyanakkor pontosan tisztában van vele, hogy ez mit jelent. Olykor az árakkal is. No ezért nem is hal ki már évezredek óta. :D”
  • 5. Zeppelin 2009. szeptember 11. 14:10
    „A mocskos, szemét, patkány... csak azért mert rendőr a szerencsétlen. Ugyan kinek ártott vele?! Csak szeretett volna kicsit jobb életet a lányának és magának. Sok okos ezen gondolkodjatok el. Egyébként a magyar rendőrségnél az egyenruhások igenis szarul keresnek és nem olyan könnyű az a meló. Ki kell próbálni, aztán lehet véleményt alkotni.
    Mindenki nézzen tükörbe mielőtt valaki fölött pálcát törne!”
  • 4. Szebbjövőt! 2009. szeptember 11. 14:02
    „Sünök!”
  • 3. sörpocak 2009. szeptember 11. 13:14
    „Lentebb kell adni a fényűzésből, és akkor futja. Nem keresnek itthon sem keveset, csak mondják. Sok ember, akik keményebben és többet dolgoznak, csak minimálbérért, és nem mehetnek el kedvezményesen 52 éves korukba nyugdíjba.”
  • 2. maradando 2009. szeptember 11. 12:24
    „Ne gondolja valaki is,hogy nálunk ilyen megtörténhet ! Verje ki a fejéből ! Vagy a rendőrnő veri ki ! :))”
  • 1. bo 2009. szeptember 11. 08:45
    „Két szék közé a földre. Úgy látszik ott is sz@rul keresnek a zsaruk!:-))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Aage Bohr Nobel-díjas dán atomfizikus

Aage Bohr Nobel-díjas dán fizikus, a híres Niels Bohr fia 87 éves korában elhunyt. Tovább olvasom