Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

50 embert menekítettek ki az erdőtűz miatt

Portugália - Ötven embert menekítettek ki csütörtökön Portugália északi részén egy kis hegyvidéki faluból, egy nemzeti park közelében, ahol a rendkívüli meleg miatt három helyen is lángol az erdő.
A mentőalakulatok elővigyázatosságból evakuálták a 43 felnőttet és 7 gyereket a Peneda-Geres nemzeti park körzetében lévő Vilar de Soente településről - mondta a polgári védelem szóvivője. A tűzoltókat, akik a nehezen elérhető hegyen pusztító lángokkal küzdenek, a nap folyamán az uniós államok közötti segítség jegyében két Canadair típusú francia repülőgéppel erősítették meg. Portugália területén tíz jelentősnek minősített tüzet tartottak nyilván csütörtökön, szemben a szerda esti harminccal.

Peneda-Geresben 250 tűzoltó igyekszik megfékezni a három nagyobb tűzfészket, amely már 48 órája ég. Két másik tüzet sikerült délután eloltani.

Ettől a régiótól délebbre, Serra da Estrela környkén 145 tűzoltó már 36 órája hadakozik a lángokkal, munkájukat helikopterek támogatják. Ez utóbbi tűz miatt módosítani kellett a nemzeti kerékpárbajnokság csütörtöki, hetedik szakaszának útvonalát is.

Portugáliában gyakoriak az erdőtüzek nyáron. Idén mintegy tízezer tűzoltó és 56 repülőgép áll készen, hogy bevetésre induljon. A rendőrség bejelentette, hogy 60 további nyomozóval erősítik meg azt a csoportot, amely a tüzek keletkezésének okait vizsgálja. A polgári védelem gyanúja szerint ugyanis sok helyütt szándékos gyújtogatások történtek. Jelenleg mintegy 50 nyomozó kutatja a keletkezett tüzek okait, 12 gyanúsítottat már őrizetbe vettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sztrájk mellett döntöttek a BAA brit reptereinek dolgozói

Nagy-Britannia - A sztrájk mellett döntöttek a szakszervezet által rendezett szavazáson a BAA hat… Tovább olvasom