Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

A elveszett gép törzsét találhatták meg

A megtalált tárgy, 10x4 méteres. Feltehetően ez a gép törzse
Az indonéz kutató-mentők az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének törzsére hasonlító tárgyra bukkantak - közölte vasárnap az indonéziai katasztrófavédelem képviselője.

Elmondása szerint a megtalált tárgy, 10x4 méteres. Feltehetően ez a gép törzse. A térségben búvárok dolgoznak, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban a december végén szerencsétlenül járt repülőgép maradványairól van szó. Szakértők feltételezik, hogy a géptörzsben található a baleset halálos áldozatainak többsége.

Eddig más helyszíneken 48 holttestet találtak, miközben 162-en tartózkodtak a gép fedélzetén.

A katasztrófavédelem képviselője azt is mondta, hogy ennek a tárgynak a közelében észleltek olyan elektronikus jeleket, amelyek a gép fekete dobozából származhattak. Pénteken egy keresőhajó jelentette, hogy hanglokátora hangjelzésekre bukkant a keresési művelet közben.

A kutató-mentők szombaton a Jáva-tengerbe veszett repülőgép függőleges vezérsíkjának nagyobb darabját emelték ki a mélyből. Szakértők korábban abban reménykedtek, hogy a gép megtalált farokrészében rábukkannak a repülés adatait rögzítő fekete dobozokra, de nem így történt.

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. Az indonéz meteorológiai szolgálat elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartálykamionnal ütközött össze egy busz, 57 halott

A pakisztáni kamion- egyelőre ismeretlen okból - nagy sebességgel a vele szemben jövők sávjában… Tovább olvasom