Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A Perzsa-öböl arab államait aggasztja az iráni atomprogram

Irán - Az iráni partokkal átellenben, a Perzsa-öböl túloldalán lévő arab monarchiák óhatatlanul annak a válságnak a frontvonalába kerültek, amely az iráni atomprogram kapcsán szembeállítja egymással a Nyugatot és a teheráni vezetést.
Noha ezeket az országokat már évtizedek óta különböző védelmi és biztonsági szerződések kötik azokhoz az államokhoz (például Nagy-Britanniához, az Egyesült Államokhoz, vagy éppen Franciaországhoz), amelyek a leghatározottabban ellenzik az iráni iszlám állam esetleges atomfegyverprogramját, Szaúd-Arábiának és a térség többi, olajban és földgázban gazdag monarchiájának sok a veszítenivalója abban az esetben, ha kialakulna egy katonai eszkaláció. Miközben ezek az országok valóban bizalmatlanok Irán állítólagos terjeszkedési törekvéseivel szemben, az elmúlt hónapokban furcsa módon mégis nagyon csendben voltak az atomprogram ügyében - írja elemzésében a Le Monde című francia napilap.

Ezt a hallgatást részben magyarázza, hogy a térségbeli arab monarchiáknak nem ugyanazok az Iránnal kapcsolatos történelmi tapasztalataik. Bahrein esetében például a teheráni rendszer hosszú időn át vitatta a Kalifa-dinasztia szuverenitását, az Egyesült Arab Emírségek pedig mind a mai napig törvénytelennek tartja a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szoros közelében lévő három sziget Irán általi annektálását, még a sah idejében. Ugyanakkor például Katar Iránnal közösen aknáz ki egy hatalmas gázmezőt, Omán pedig a 70-es években jelentős katonai segítséget kapott Irántól a belső lázadók elleni küzdelméhez.

Az is nehezíti közös álláspont kialakítását, hogy az egyes monarchiáknak más és más a helyzetük abból a szempontból, hogy milyen súlyt képvisel országukban a síita népcsoport. A síiták aránya jelentős az Iránnal határos Kuvaitban (a lakosság egyharmada), számottevő az Egyesült Arab Emírségekben (főként Dubajban), s nem elhanyagolható Szaúd-Arábiában sem, ahol ráadásul a síiták éppen az ország keleti, az olajbevételek jelentős részét adó tartományában élnek. Ezekben az országokban leginkább attól tartanak, hogy egy nyílt válság nyomán ezek a rétegek (amelyeknek lojalitása megkérdőjelezhető) hátországot adhatnak a különböző destabilizációs kísérletekhez. Egy térségbeli ország belbiztonsági szolgálatának illetékese nemrégiben több tucatnyi "alvó sejtről" beszélt, amelyeket az iráni rendszer szükség esetén aktiválhat…

Mindezek a különbségek részben megadják a választ arra, miért nem sikerült közös stratégiát kidolgozni például az Öböl menti Országok Együttműködési Tanácsában Irán kapcsán. Ráadásul még egy államon belül is lehetnek nézeteltérések e témában: az Egyesült Arab Emírségekben például Dubaj sokáig privilegizált gazdasági és pénzügyi kapcsolatokat tartott fenn Iránnal, míg az állam másik központjában, Abu Dzabiban a trónörökös sokkal tartózkodóbb nézeteket vall.

Ám mindennek ellenére vannak közös vonások az Öböl-menti arab monarchiák Iránnal kapcsolatos politikájában. Ezek közé tartozik az, amit egy magát megnevezni nem akar arab újságíró úgy fogalmazott meg, hogy "az Iránnal kapcsolatos teljes tudatlanság", ami csak táplálja az adott államokban amúgy is meglévő, az iráni rendszerrel kapcsolatos alsóbbrendűségi érzést. Ezt a komplexust tovább erősíti, hogy az arab világban vezető szerepet játszó Szaúd-Arábia és Egyiptom vezetői egyre idősebbek. Azután van egy "strukturális félelem": az, hogy - szintén az idézett újságíró szerint - a térség országaiban lehetetlen racionális hozzáállásra bukkanni Irán kapcsán; ehelyett az összeesküvés-elméletek és a fantazmagóriák dominálnak. Végül közös jellemző, hogy egyformán látják az iráni rendszer lényegét: ez szerintük nem más, mint iszlám katonai diktatúra.

Az arab monarchiák helyzete az elmúlt években Irán kapcsán egyre törékenyebbé vált. Miközben Mohammed Hatami iráni elnökségét (1997-2005) a viszonylagos enyhülés időszakaként lehetett jellemezni, Szaddám Huszein iraki elnök 2003-as megbuktatása megkérdőjelezte az addigi alapelvet, Irak és Irán "kettős elszigetelését". Ez a 90-es évek óta volt érvényben, s elég jól megfelelt a térségbeli arab várakozásoknak. 2003-ban az az érzés alakult ki bennük (s mind a mai napig ez az uralkodó nézet), hogy Irakot odadobták Iránnak. Mahmúd Ahmadinezsád 2005-ös elnökké választása pedig végképp az illúziók végét jelentette az arabok számára.

Semmi kétség, hogy a térségbeli monarchiák gondosan mérlegelik az iráni atomprogram kihívására adható esetleges katonai válasz előnyeit és hátrányait. Ám az, hogy ódzkodnak az egyértelmű állásfoglalástól (amit mi sem mutat jobban, mint hogy nagyon óvatosan fogadták a washingtoni külügyminiszter ajánlatát az amerikai nukleáris védernyő kiterjesztéséről az USA arab szövetségesei fölé), arról is tanúskodik: a lehető legtovább szeretnék elkerülni, hogy egyértelműen besorolják őket valamelyik oldalra. Ez ugyanis a teheráni vezetés szemében Irán ellenségeinek táborába helyezné országaikat - írja a Le Monde.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Iraki Iszlám Állam nevű csoport vállalta a bagdadi merényletet

Irak - Az Iraki Iszlám Állam nevű szélsőséges csoport vállalta a 155 halálos áldozatot követelő… Tovább olvasom