Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

A tálibokkal is tárgyalna a NATO

Az afganisztáni háború tárgyalásos rendezésének lehetőségét vetette fel két amerikai katonai parancsnok hétfői londoni nyilatkozataiban; szerintük a tálib felkelők bevonhatók a rendezési folyamatba.
Stanley McChrystal tábornok, az afganisztáni NATO-erők parancsnoka a Financial Timesnak egyenesen azt mondta: katonaként úgy véli, hogy "már eleget harcoltunk".

A tábornok - aki a csütörtöki nagyszabású londoni Afganisztán-konferencia előtt nyilatkozott a vezető londoni gazdasági-politikai napilapnak - közölte: reményei szerint a 30 ezer fősre tervezett amerikai csapaterősítés az idén jelentős előrelépést eredményez a hadszíntéren.

McChrystal szerint az erősítéssel létrehozható egy biztonságossá tett területsáv, amely a tálibok déli erősségeitől Kabulig terjed. Ennek célja a felkelés meggyengítése olyan mértékben, hogy a tálibok vezetői belemenjenek valamilyen rendezésbe az afgán kormánnyal.

Arra a kérdésre, hogy elfogadhatónak tartaná-e tálib vezetők részvételét Afganisztán kormányában, az amerikai parancsnok úgy fogalmazott: szerepet kaphat bárki, aki "a jövőre és nem a múltra összpontosítja figyelmét".

David Petraeus tábornok, az Egyesült Államok középső parancsnokságának vezetője a hétfői The Timesnak kijelentette: máris sok tálib keresi meg minden héten az amerikai erőket, a NATO-t vagy az afgán hadsereget tárgyalási, sőt esetenként fegyverletételi szándékkal. Petraeus lehetségesnek nevezte a tárgyalásokat a tálibok, illetve más felkelők vezetői és az afgán kormány magas rangú tagjai között, esetleg pakisztáni illetékesek részvételével.

A tábornok hozzátette ugyanakkor: nem gondolja, hogy az afganisztáni csapaterősítéssel ugyanolyan gyorsan csökkenthető lenne az erőszakos cselekmények száma, mint Irakban.

A The Times felidézi, hogy az Irakba 2007-ben kivezényelt 30 ezer fős amerikai erősítés harcba vetésével "drámai" mértékben csökkent az erőszakos akciók gyakorisága az arab országban.

A laphoz eljutott a csütörtöki londoni Afganisztán-konferencia zárnyilatkozatának egy kiszivárogtatott előzetes tervezete. Eszerint "megbecsült helye lesz a társadalomban" minden afgánnak, aki megszakítja a kapcsolatot az al-Kaidával és más terrorcsoportokkal.

A The Times által látott tervezet szerint az afganisztáni megbékélés anyagi hátterét egy Béke- és Beilleszkedési Alap nevű pénzügyi konstrukció teremtené meg, amelynek fő adományozói között lenne az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán.

A brit lap ezt a kezdeményezést úgy értelmezi, hogy a londoni konferencia részvevői több százmillió font kenőpénzzel próbálják lefizetni a felkelés vezetőit abban a reményben, hogy azok felhagynak a fegyveres harccal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keveslik a pártválasztékot az osztrákok

Az osztrákok 72 százaléka szerint lenne még hely más pártoknak is pártrendszerükben - derült ki egy… Tovább olvasom