Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Aachen lehet a második Szilikon-völgy

Németország - Az elkövetkezendő hét évben kétmilliárd eurót fognak fordítani az aacheni egyetemi központ fejlesztésére.
A korszerűsített campust Európa egyik legnagyobb tudományos kutatóterületévé, egy "második Szilikon-völggyé" szeretnék tenni - fejtette ki Ernst M. Schmachtenberg, az aacheni Rajnai-vesztfáliai Műszaki Főiskola (RWTH) rektora.

Az első ásócsapást Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi elnöke hajtotta végre csütörtökön. A vállalkozás tízezer új munkahelyet fog teremteni.

A campuson tudomány és gazdaság szoros összefüggésben áll majd a kutatások középpontjában. Rüttgers kijelentette: " Aachen megmutatja országunk jövőjének útját".

A nyolcszázezer négyzetméteres területen két építési szakaszban irodákat, csarnokokat, laborokat alakítanak ki. Emellett hotelek, sportlétesítmények, óvodák, üzletek és egy konferenciaterem is helyet kap majd itt.

Az új koncepcióval a felsőoktatási intézmény a világ egyik vezető műszaki főiskolájává szeretne válni. Példaképül a kaliforniai Stanford Egyetem 1951-es kezdeményezése szolgál, amelyből idővel a Szilikon-völgy nőtte ki magát.

Olvasóink írták

  • 1. bambinaXX 2010. február 18. 22:33
    „Szupi! Akkor ott olcsóbban csináltathatok új melleket??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhítik a dohányzási tilalmat Bulgáriában

Bulgária - Enyhíteni készül a dohányzási tilalmon Bulgária, ahol az Európai Unió tagországai közül a… Tovább olvasom