Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Adatgyűjtési botrány az osztrák állami vasutaknál

Ausztria - Részletesen gyűjtötték és nyilvántartották a dolgozók betegségével kapcsolatos adatokat az osztrák állami vasúttársaságnál (ÖBB) - ismerte be egy volt személyzeti vezető.
Az osztrák sajtó egy hete kezdett cikkezni arról, hogy az ÖBB nem csak a betegállományok időpontját tartja nyilván, de azt is, ki milyen betegségre hivatkozva maradt otthon. Sajtóértesülések szerint előfordult, hogy otthonukban fölkeresték a beteget jelentő dolgozókat, máskor utólag a betegségükről faggatták őket. Bevett gyakorlat volt, hogy a munkahelyi vezetőkkel töltettek ki adatlapot arról, milyen kórismével vonultak betegállományba beosztottjaik.

A vállalat megkérdezett jelenlegi és volt vezetői korábban tagadták, hogy tudtak volna az ügyről.

Franz Nigl, az ÖBB személyzeti vezetője egy szerda esti tv-híradóban elismerte, hogy hibáztak az adatok gyűjtésével és tárolásával. Állítása szerint a cég - és tulajdonosa, az állam - érdekeit védték a betegállománnyal való visszaélésekkel szemben.

Nigl azzal indokolta a visszatetszést keltő intézkedést, hogy a cégnek "gondjai voltak" a betegszabadságokkal, s hozzátette, hogy az egy főre jutó betegnapok száma nyolc év alatt 27-ről 17-re csökkent az eljárásnak köszönhetően. A személyzeti főnök szerint a vállalatvezetés és a munkavállalók képviselői is tudtak a módszerről.

Sajtóértesülések szerint azonban nem új keletűek a bírálatok. A vasúttársaság belső adatvédelmi jelentése ugyanis már tavaly év végén felhívta a figyelmet a rossz gyakorlatra, és az adatgyűjtés leállítását javasolta.

Rudolf Hundstorfer szociális miniszter a NEWS hetilap csütörtöki számában elítélte az ÖBB eljárását. "Nem értem, hogyan kémkedhet valaki a dolgozók után" - mondta. Érthető, ha egy vállalat időről időre utánanéz, hogy alakul a betegszabadságok száma, de "vannak világos szabályok, amelyeket be kell tartani" - jelentette ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irakban bezárták az egyik legnagyobb amerikai börtönt

Irak - Bezárták Irakban az amerikai katonaság által az arab országban működtetett valamikori… Tovább olvasom