Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Alig ütközik ellenállásba az újabb amerikai-afgán művelet

Ez az első nagyobb támadás, amelyet Barack Obama elnök csapaterősítési terveinek bejelentése óta indítottak.
Folytatták előrenyomulásukat az amerikai tengerészgyalogosok és az afgán katonák szombaton Afganisztán déli Hilmend tartományában, az első nagyobb támadásban, amelyet Barack Obama elnök csapaterősítési terveinek bejelentése óta indítottak. A hilmendi amerikai tengerészgyalogos dandár szóvivője szerint a lázadók a művelet első napján csekély ellenállást tanúsítottak, miközben a szövetséges haderő folytatja a tálib fegyveresek utánpótlási és távközlési vonalainak szétzúzását a kulcsfontosságú dél-afganisztáni völgyben. "Nem alacsony intenzitású összecsapásokkal számolunk. Az, hogy jelenleg nyugalom van, nem jelenti, hogy 24 óra múlva is az lesz" - mondta William Pelletier őrnagy.

A Kobra Haragja fedőnevű műveletben mintegy ezer tengerészgyalogos és 150 afgán katona vesz részt brit katonai biztosítás mellett a tavaly nyáron heves harcok színhelyéül szolgáló Nou Zad-völgyben. Pénteken helikopterekkel és csapatszállító repülőgépekkel több száz katonát dobtak le a tálib vonalak mögé a völgy északi kijáratánál, miközben egy nagyobb egység északi irányba indult meg a völgyben. A szövetséges katonai hatóságok egyelőre semmilyen veszteségről nem számoltak be. Az afgán védelmi minisztérium közlése szerint a katonák eddig négy lázadót öltek meg, kettőt elfogtak, és felszámoltak néhány fegyverraktárt.

Az offenzíva egy olyan térségben zajlik, ahol az amerikai vezetésű szövetséges erők évek óta próbálják megtörni a tálibok hatalmát. A kopár és szélfútta Nou Zad-i völgyet meredek sziklák szegélyezik, több tucat olyan barlanggal, amelyek menedéket nyújthatnak a tálib fegyveres csoportoknak. A korábban a tartomány legnagyobb városaként számon tartott Nou Zad a jövedelmező afganisztáni ópiumtermesztés központja. A térségben három éve dúló harcok elűzték a város 30 ezer lakosát, elnéptelenítve a település egykor nyüzsgő piacát és kereskedőnegyedét. A város mára a tálib erők utánpótlásának egyik fő csomópontjává és kábítószer-elosztó központtá vált.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefizetett újságírók kaptak börtönbüntetést Kínában

Kenőpénzt fogadtak el egy bányász halálos balesetének elhallgatásáért. Tovább olvasom