Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Annan megfigyelői misszióról akar megállapodni Damaszkusszal

Kofi Annan egy nemzetközi megfigyelői misszióról akar megállapodni Damaszkusszal.
Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai megbízottja bizottságot küld a jövő hét elején Damaszkuszba, hogy a szíriai vezetéssel megállapodjon egy nemzetközi megfigyelői misszióról - közölte pénteken Annan szóvivője.

"Meg tudom erősíteni, hogy (Kofi Annan) egyik javaslata az volt (Bassár el-Aszad szíriai elnöknek damaszkuszi tárgyalásaikon): hozzanak létre egy megfigyelői mechanizmust" - mondta Ahmad Fauzi Genfben, ahonnét Annan éppen tájékoztatni készült az ENSZ Biztonsági Tanácsát egy videokonferencia keretében arról, hogy miről tárgyalt Aszaddal a múlt hét végén.

A szóvivő ezzel arra a kérdésre reagált, amely a szíriai külügyminisztérium egy nem sokkal korábbi közleményére vonatkozott, miszerint a damaszkuszi vezetés együttműködik Annannal. Valíd Moallem külügyminiszter ezt azzal egészítette ki, hogy "a kormány eltökélte: a terroristák lefegyverzésével megvédi az állampolgárokat, és ugyanakkor folytatja a politikai megoldás keresését".

Tuniszban eközben három arab ország: Tunézia, Egyiptom és Líbia külügyminisztere tartott tanácskozást Szíriáról, és arra a következtetésre jutott, hogy "arab keretek között" kell megoldást találni a válságra. Sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy mindhárom ország ellenzi a külföldi katonai intervenciót Szíriában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palánka: ismét zászlót égettek a szerb szélsőségesek

Ismét elégették Vajdaság zászlaját a Nasi (Mieink) néven ismert Szerb Népi Mozgalom (SNP)… Tovább olvasom