Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Az Afrikai Unió két hetet adott a Burkina Fasónak egy civil kormány felállítására

Az 54 államot magában foglaló Afrikai Unió szerint a nyugat-afrikai országban történtek nem felelnek meg a demokratikus követelményeknek.
Az Afrikai Unió két hetet adott a Burkina Fasóban puccsal hatalomra került katonai hatóságoknak a visszatérésre a polgári vezetésű kormányzathoz, ellenkező esetben szankciókat fognak elrendelni.

A kontinens államait tömörítő nemzetközi szervezet béke- és biztonsági tanácsa hétfőn tárgyalta a nyugat-afrikai országban kialakult helyzetet. Az 54 államot magában foglaló Afrikai Unió szerint a nyugat-afrikai országban történtek nem felelnek meg a demokratikus követelményeknek. "Bár az elnök lemondása a nép akaratának megfelelően történt, a hadsereg hatalomátvétele alkotmányellenes volt" - közölte sajtótájékoztatóján Simeon Oyono Esono, a tanács elnöke. A tájékoztatás szerint a szervezet béke- és biztonsági tanácsa két hét múlva újra összeül az etióp fővárosban, hogy megvitassa a helyzetet.

Hétfőn a hadsereg bejelentette, hogy három nap után azonnali hatállyal újra megnyitják a Burkina Faso szárazföldi határait. Az ország határainak lezárását pénteken rendelték el, a légi határzárat azonban már másnap feloldották.

A nyugat-afrikai országot 1987 óta irányító Blaise Compaoré pénteken mondott le a napok óta tartó, zavargásokba torkolló tüntetések hatására. A demonstrációkat egy törvényjavaslat váltotta ki, amely engedélyezte volna a következő választáson is az indulást a 27 éve hatalmon lévő Compaorénak.

Ezt követően Honoré Traoré vezérkari főnök bejelentette, hogy átveszi a hatalmat. Szombatra virradóra azonban újabb önjelölt elnöke lett az országnak, miután a lemondott elnök testőrségének parancsnoka, Issaac Zida alezredes közölte, hogy ideiglenesen ő fogja ellátni az államfői teendőket. A hadsereg vezetése szombat délután úgy döntött, hogy támogatja Zidát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az államfő hívott rendőrt egy tiltott helyen dohányzóra

Az eset Törökországban történt, ahol Erdogannal gyűlt meg a baja egy kávézóban a törvényi tiltás… Tovább olvasom