Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Az Ebola felszámolására tettek ígéretet a csúcs résztvevői

Az ebolajárvány felszámolására tettek ígéretet szombaton a G20 országcsoport Ausztráliában zajló csúcstalálkozójának résztvevői.
"A G20 tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden szükségeset megtesznek a járvány felszámolására irányuló nemzetközi erőfeszítések sikere érdekében, és középtávon ellensúlyozzák a gazdasági és humanitárius következményeket" - hangsúlyozza a résztvevők közös nyilatkozata, amelyet a kétnapos brisbane-i tanácskozás első, szombati munkanapjának végén adtak ki.

Megfigyelők szerint a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport nyilatkozata kevés konkrétumot és semmilyen kézzel fogható pénzügyi kötelezettségvállalást nem tartalmaz.
A részt vevő állam- és kormányfők mindazonáltal felszólították a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy "folytassák az érintett országok masszív támogatását, emellett támogassák olyan új, rugalmas mechanizmusok feltárását, amelyek révén ki lehet védeni a hasonló válságok gazdasági következményeit".

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdai közlése szerint múlt vasárnapig 14 098 embert betegített meg minden idők legsúlyosabb ebolajárványa, és 5160-an meghaltak közülük. Az áldozatok elsöprő többségét továbbra is a három nyugat-afrikai országból, Libériából, Sierra Leonéból és Guineából jelentették.

A francia hírügynökség jelentése szerint a Világbank a maga részéről arra használta a brisbane-i csúcstalálkozót, hogy népszerűsítse projektjét egy "sürgősségi alap" létrehozására, amelynek révén a jövőben hatékonyabban lehetne szembe szállni a hasonló járványokkal (...) és elkerülhető lenne az idei ebolajárvány terjedésére adott késedelmes és szétforgácsolt nemzetközi reagálás.

A Világbank becslése szerint a mostani ebolajárvány idén és jövőre több mint 32 milliárd dollár költséget okoz Nyugat-Afrikában. Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet ezzel kapcsolatban két napja arra hívta fel a figyelmet, hogy a Brisbane-ben csúcstalálkozóra készülő G20 tagjainak "közel fele" nem teljesítette még az ebola elleni harc pénzügyi támogatására tett ígéretét. A szegénység és az igazságtalanság ellen küzdő, világszerte 17 szervezetet tömörítő konföderáció ezért ismételt felhívást intézett a világ gazdasági teljesítményének 85 százalékát produkáló országcsoporthoz, hogy biztosítsák a forrásokat a járvány elleni harchoz szükséges, de a helyszínen elégtelen mértékben rendelkezésre álló egészségügyi felszerelések és ápolószemélyzet előteremtéséhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatért a szmog Pekingbe

A kínai fővárost két hét után szombaton ismét sűrű szmog borította be, a levegő minősége az… Tovább olvasom