Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Az EP elnöke szerint Európa újra sínen van

Belgium - Elégedettségét fejezte ki szombaton Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke azzal, hogy az eddigi közlések szerint az ír lakosság ezúttal támogatta az Európai Unió reformszerződését.
Mint Buzek fogalmazott, mind Írország, mind Európa számára jó hírről van szó, amely azt is jelenti, hogy az unió - a szerződés életbe lépésével - gyümölcsözőbb és hatékonyabb lesz. Az írek kinyilvánították, hogy elkötelezettek az unió iránt, és Európa szívéhez kívánnak tartozni - emelte ki. Az EP elnöke leszögezte azt is: ez még nem az út vége, az uniónak számos nehézséggel még ezután is keményen meg kell megküzdenie.

Ezek között említette az energiaellátás biztonságát, a növekvő munkanélküliséget, a bevándorlás és az öregedő társadalom problémáit. A megoldást a szolidaritás alapján kell keresni, mint eddig - tette hozzá.

Figyelmeztetett arra is, hogy az EU nem feledkezhet meg azokról sem, akik nemmel szavaztak. Velük is éreztetni kell, hogy a közös Európában, mindenki Európájában élnek - szögezte le Buzek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izraeli légicsapások Gázában palesztin rakétatámadások miatt

Izrael - Az izraeli légierő több célpontot bombázott szombaton az iszlamista Hamász mozgalom által… Tovább olvasom