Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az erkélyen át szökött meg a bíróságról az autótolvaj

Belgrád - Saąa Marjančević megvárta míg a bíróságon lekerül róla a bilincs, majd kifutott a folyosóra és egy laza ugrással az épület erkélyén át távozott. A fegyenc, akit korábbi szökései miatt Szerbia legszigorúbban őrzött börtönében őriztek pillanatok alatt köddé vált a mellékutcákban.
Saąa Marjančević autólopásért ült a Zabela nevű szerb börtönben, a bíróságra korábbi bűncselekményi miatt kellett mennie. A szökésben a románok is segítségére voltak, hiszen az erkélyről egy Daciára ugrott, ezzel tompítva a mintegy négy méteres esést.

Szemtanúk szerint az őrök is a fogoly után iramodtak, de csak egyikük vállalta a kaszkadőr mutatványt, a többiek a lépcsőt használták az üldözéshez – írja a szerb Press című napilap. Különösen furcsa az őrök figyelmetlensége annak tükrében, hogy ez a rab korábban már a szabadkai börtönből is megszökött, ahol rablások és kisebb lopások miatt raboskodott. Akkor, miután a börtönfolyosó takarítását bízták rá, észrevétlenül felmászott az épület tetejére, és a mostani szökéséhez hasonló módon leugrott az utcára.

Az erkélyről a kocsira a kocsiról az utcára
ugrott a fegyenc. Fotó: Press

A négy őrt, akik a rabot kísérték, a szégyenteljes teljesítmény után felfüggesztették.

Olvasóink írták

  • 6. tulipant 2009. május 21. 10:33
    „Nem kellene mar ennyi ilyen eset utan lassan a birosagok epuleten az ablakokat beracsozni????”
  • 5. smalltown 2009. május 19. 17:42
    „lassan a birosagi ablakokbol valo kiugralas lesz uj sportag....”
  • 4. Yucca 2009. május 19. 16:53
    „De mi a francért vették le róla a bilincset?”
  • 3. varadipal 2009. május 19. 16:11
    „Hogy is hívják ezt a falon, keritésen, tetőn, lámpavason, csilláron stb...futkosós ugrálós új fiatalos sportágat?”
  • 2. haresz 2009. május 19. 15:13
    „Az erkélyről a kocsira a kocsiról az utcára ugrott a fegyenc
    A kocsi nem az utcán volt?”
  • 1. Mathiasking 2009. május 19. 10:46
    „Mi ebben az új? Nálunk Szegeden is szökdösnek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sri Lanka elnöke szerint véget ért a polgárháború

Sri Lanka elnöke kedden bejelentette, hogy országa hadserege "megsemmisítő győzelmet" aratott a… Tovább olvasom