Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Az EU elégedetlen a moszkvai tanácskozás alakulásával

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Csehország képviselője szombaton azt közölte Moszkvában, hogy a csek elnökség elégedetlen az eddigi megbeszélésekkel, amelyek célja az európai gázszállítás leállásához vezető ukrán-orosz vita rendezése.
 "A cseh EU-elnökség nincs megelégedve a nemzetközi tanácskozással, aminek feladat lenne az orosz gáz biztosítása az európai fogyasztóknak" - áll a hivatalos közleményben.

"Azt vártuk a két féltől, hogy bejelentik: egyezségre jutottak az Ukrajnán keresztül Európába vezető orosz gáz újraindításában"- írja a cseh ipari és kereskedelmi miniszter közleményében. Martin Riman, aki a Európai Unió energiaügyi biztosa mellett az Unió másik képviselője Moszkvában, hozzáteszi: nem adta fel a reményt, hogy valamikor később szombaton mégis egyezség születik. "A megbeszélések Oroszország és Ukrajna vezetői között akár éjszaka is folytatódnak"- közölte Riman.

Medvegyev: Néhány napon belül újra kell indítani a gázt

Dmitrij Medvegyev azt akarja, hogy néhány napon belül induljon el újra az orosz gáz Európába. Az orosz elnök hozzátette, hogy folytatódik a gázválságról kezdett szombati moszkvai tárgyalás az Oroszország és Ukrajna közötti kérdésekről.  "Azt akarom, hogy ez megtörténjen, amilyen gyorsan lehet, szó szerint néhány napon belül."-mondta az orosz államfő újságíróknak a Kremlben az európai gáztranzit újraindításáról.

Az orosz államfő a moszkvai gáztanácskozások nyitányaként tett javaslatot, de egyelőre nem tudni, hogy miféle mechanizmusra utalt.

Az orosz elnök nemzetközi eljárást javasol

Dmitrij Medvegyev orosz elnök szombaton azt javasolta, hogy hozzanak létre egy olyan nemzetközi eljárást, amelynek révén meg lehet előzni a jövőben, hogy a mostanihoz hasonló problémák jelentkezzenek az európai gázszállításokban.

Moszkvában négyszemközt tárgyal Julia Timosenko ukrán és Vlagymimir Putyin orosz kormáynfő, miközben Medvegyev orosz elnök egy külön tanácskozást is tartott, amelyen Brüsszel képviseletében az Európai Unió energiaügyi biztosa és az Uniós soros elnökségét betöltő Csehország ipari és kereskedelmi minisztere vesz részt. A tanácskozáson jelen van Fehéroroszország, Moldova, és Szerbia miniszterelnöke, valamint kormánymegbizottak Szlovákiából és Törökországból.

Dmitrij Medvegyev szombaton azt igérte, hogy személy szerint mindent elkövet a válság megszüntetéséért. "Mindent megteszünk, hogy ezt megtörténjen"-mondta az orosz államfő a Kremlben megkezdett tárgyaláson, ahol ott volt Vlagyimir Puytin orosz és Julia Timosenko ukrán kormányfő is, akik külön megbeszélést is tartanak.

Elkezdődött a Timosenko-Putyin csúcs

A csúszás után elkezdődött a gázválság megoldására rendezett csúcstalálkozó az orosz és az ukrán kormányfő között szombaton Moszkvában. Korábban az orosz kormány szóvivője indoklás nélkül azt közölte, hogy később indul a megbeszélés, ami magyar idő szerint délben kezdődött volna.

Julia Timosenko úgy fogalmazott mielőtt elindult Moszkvába, hogy bízik a megegyezésben.

"Szükség van a kompromisszumos megoldásra, hogy megőrizzük a baráti kapcsolatokat

Ukrajna és Oroszország között, és hogy fenntartsuk megbizhatóságunkat Európa felé mint kereskedelmi partnerek" -ez állt az ukrán kormány honlapján megjelent közleményben. Timosenko hozzátette, hogy nem akar "kést a hátába", amivel az AFP szerint a közte és az ukrán elnök, Viktor Juscsenko közötti hatalmi harcokra utalt, Juscsenko ugyanis keményebb álláspontot képvisel a Moszkvával folytatott tárgyalásokban.

Az orosz kormányfő hazautazása előtt és a német kancellárral folytatott németországi megbeszélései után pénteken azt mondta Drezdában, hogy személy szerint optimista, és Moszkvának valamint Kijevnek az Európai Unióval együtt egyezségre kell jutnia a gázválság megoldásában.

"Optimista vagyok. Ha a kilátásrokról kérdeznek, azt mondom, hogy megállapodást kell kötnünk a nap végére " - mondta az orosz kormányfő Dezdában röviddel a német kancellárral folytatott megbeszélései után, hazatérése előtt. Szombaton Vlagyimir Putyin és az ukrán miniszterelnök, Julia Timosenko tárgyal egymással Moszkvában, miközben Alexandr Medvegyev orosz elnök különcsúcsot tart a gázválságról ugyancsak az orosz fővárosban, ahol Brüsszel képviseletében jelen lesz az EU energiaügyi biztosa, Andris Piebalgs valamint az Unió soros elnökségét betöltő Csehország ipari és kereskedelmi minisztere, Martin Riman.

Az orosz kormányfő a csúcs előtt megint a zsarolás szót használta Ukrajnával kapcsolatban, ahol szerinte úgy egybefonódnak a gazdasági és a politikai érdekek, hogy Moszkvában sokszor még azt sem tudják, hogy kin keresztül és mit érdemes tárgyalni. Putyin azt mondta ezután, hogy meggyőződése szerint Oroszország és Európa más országai, illetve az Európai Unió közelednek egymáshoz a viták, illetve a gázválság dacára, és Moszkva a jó kapcsolatokban érdekelt. Putyin megjegyzése előtt egy nappal az Unió figyelmeztette mind Kijevet, mind Moszkvát, hogy ha nem jutnak egyezségre, ha nem lesz gázszállítás, akkor mindkét fél megkérdőjeleződik mint megbízható kereskedelmi partner, ezért felül kell vizsgálni a kapcsolatokat.

A Gazprom egyezséget vár szombatra

Az orosz állami energetikai vállalat, a Gazprom szóvivője szombaton úgy fogalmazott a moszkvai csúcs kapcsán, hogy a cég reményei szerint egyezség születik Ukrajnával, és ennek eredményeként elindul a gázszállítás Európába. Az ITAR-TASSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozó Szergej Kuprijanov szerint "a Gazprom már szombatra megállapodást vár Ukrajnával a szállítások felújítása és a jövőbeni kétoldalú együttműködés érdekében."

A történelemben először halad keletre a gáz

Németországból érkező gázt szállít vasárnaptól Szlovákiába a csehországi RWE Transgas társaság - jelentette be szombaton az SPP szlovák gázipari vállalat vezetője, Bernd Wagner, hozzátéve, hogy ezzel a történelem során először fordul elő, hogy ellentétes irányban, azaz nyugatról keletre halad a földgáz a vezetékben. Wagner szerint a megállapodás napi 6,3 millió köbméternyi energiahordozóról szól. Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken azt közölte, hogy hétfőtől megszűnik az országban a nagyfogyasztókra vonatkozó gázkorlátozás. Mint mondta, biztosítottak az esetleges pótmegoldások is, így a döntés akkor is érvényes, ha az oroszoknak és az ukránoknak szombaton nem sikerül lezárniuk a gázvitát. A szinte teljes egészében az Ukrajnán át érkező orosz gáztól függő Szlovákiában január 6-án hirdettek energetikai szükségállapotot. A gázkrízis miatt Robert Fico szerint az ország napi 100 millió eurós (28 milliárd forint) veszteséggel számolhat.

Olvasóink írták

  • 3. N.P. 2009. január 17. 17:17
    „sugárbányász

    Minden lehetőséget meg kell vizsgálni, de megjegyezném a következőket: erdőírtás tényleg nincs, de van sugárveszély, az elhasznált fűtőanyag és egyéb szennyezett anyag tárolása baromi nehezen oldható meg.
    Ugye Csernobil neve mindannyiunknakmond valamit... Sok egyéb energiakinyerési lehetőség van még a vízi erőműtől a geotermikus energiáig.”
  • 2. Lutetia 2009. január 17. 16:28
    „Így van.”
  • 1. sugárbányász 2009. január 17. 16:11
    „Ebből a huzavonából egyértelműen következik, hogy MAGYARORSZÁGNAK vitathatatlanul szüksége van újabb atomerőműre. Azért, hogy energetikailag független legyen. Miért atomerőmű? Mert minden adottságunk megvan ennek megépítéséhez. Rengeteg a nyersanyag és az atomerőmű építése okozza a legkisebb tájsebet.Továbbá a környezetszennyezés szempontjából a legkedvezőbb.Az elhasznált fűtőanyag tárolása megoldható. Nincs erdőpusztítás, nincsenek salakhegyek. És ami a legfontosabb, hogy energiaexportőrök lehetnénk. Elérhető lenne, hogy alanyi jogon járjon a villamos energia, vagy legalább is nagyon olcsón.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ukrán kormányfő megérkezett Moszkvába

Julia Timosenko ukrán miniszterelnök és kísérete megérkezett Moszkvába, hogy kétoldalú megbeszélésen tisztázza orosz kollégájával a két ország közötti, s egyben Európa nagy részét is érintő gázvitával kapcsolatos kérdéseket. Tovább olvasom