Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Az izraeli biztonságiak elfogták a júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját

Az izraeli biztonsági erők elfogták a gázai konfliktus súlyosbodását okozó júniusi hármas gyilkosság egyik gyanúsítottját - közölte a katonai rádió szerdán.
A három izraeli tizenévest elrabló és megölő csoport vezetője, Hoszám Kavaszme a jelentés szerint be is ismerte, hogy ő szerezte be az akcióhoz szükséges eszközöket, ő irányította az akciót végrehajtó, jelenleg szökésben lévő két palesztint, és segédkezett a holttestek elrejtésében. A negyvenéves hebroni férfit már július 11-én őrizetbe vették Ciszjordániában (Jeruzsálem mellett) egy rokona házában, de elfogását csak most hozták nyilvánosságra.

Kavaszme a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin szervezettől, a Hamásztól kapott pénzt a június 12-i hármas gyilkosság végrehajtatásához - állította a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az áldozatok holttestének megtalálása után Hoszám Kavaszme elhagyta otthonát, elfogásáig különböző rokonoknál húzta meg magát, miközben azt tervezte, hogy hamis papírokkal Jordániába szökik.

Kihallgatása során beismerte, hogy ő vezette a csoportot, amelynek rajta kívül még két tagja volt. A három fiatal megölése után az egyik elkövető hozzá utazott, majd a földi maradványokat együtt rejtették el egy általa két hónappal korábban vásárolt földön.

A három izraeli tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely az Erős Szikla hadművelethez, annak következtében pedig - gázai források szerint - mintegy 1900 palesztin megöléséhez vezetett (Izrael szerint közülük 900-an iszlamista szervezetek fegyveresei voltak). A harc izraeli oldalon - hivatalos közlés szerint - hatvannégy katona és három civil halálát okozta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felhőszakadás miatt kiürítettek egy kórházat Varsóban

Az épület villany, víz, gáz nélkül maradt. A betegek egy részét a limanowai járási kórházba szállították. Tovább olvasom