Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Az netfüggőkkel szemben tilos a testi fenyítés

Kína - A kínai egészségügyi minisztérium megtiltotta az internetfüggőkkel szemben a testi fenyítés használatát - a döntés hónapokkal azután született, hogy egy 15 éves internetfüggőt az elvonótáborban a gondozói vertek halálra.
A kínai szülők országszerte több mint kétszáz szervezethez fordulhatnak, ha gyermekük függőségét kezeltetni szeretnék. Számtalan intézetben katonai fegyelem és szemlélet uralkodik, a betegek a számítógép előtt töltött órák helyett fizikai kiképzésen és különböző extrém "terápián" esnek át.

A minisztérium honlapján olvasható közlemény szerint az internet helytelen használatával szembeni fellépésnél szigorúan tilos a személyes szabadság megsértése és a testi fenyítés alkalmazása.

Az egészségügyi tárca idén júniusban már betiltotta a sokkterápia használatát, miután kétségek merültek fel az eljárás biztonságával, illetve hatékonyságával kapcsolatban.

Augusztus elején a 15 éves Teng Szen-san (Deng Senshan) halála - akit a Kuanghszi Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület közigazgatási központjában található rehabilitációs intézetben vertek halálra -, valamint hetekkel később egy szecsuani (Sichuan) internet-elvonótáborban életveszélyesen megvert 14 éves fiú esete nagy port kavart a kínai médiában.

Az egészségtelen internethasználat elleni legújabb irányelvek szerint a káros szenvedélyről való leszoktatás nem az internet kikényszerített tilalmával, hanem a világháló helyes használatának bemutatásával érhető el.

Kínában a világhálót használó 100 millió tizenéves több mint 10 százaléka számít függőnek.

Olvasóink írták

  • 1. flexsnake 2009. november 05. 19:34
    „tiltsák be az internetet. Náluk a pornó is tiltott mégis ők gyártják külföldre a legtöbb szexuális segédeszközt :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriában nem tartanak az Opel-üzem bezárásától

Nem tartanak az Opel Bécs melletti üzemének bezárásától Ausztriában - derült ki a GM és a Magna… Tovább olvasom