Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Az okostelefonok kódolásától óvott az FBI igazgatója

Az okostelefonok adatforgalmának és operációs rendszerének kódolásától óvta a technológiai cégeket csütörtökön James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
Az okostelefonok adatforgalmának és operációs rendszerének kódolásától óvta a technológiai cégeket csütörtökön James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, azzal érvelve, hogy ez bűnügyi nyomozások széles körét akadályozná meg.

"Bírósági végzés alapján megvan a jogi felhatalmazásunk arra, hogy elfogjuk a kommunikációt és ahhoz hozzáférjünk, de gyakran hiányzik az ehhez szükséges műszaki képességünk" - mondta Comey a washingtoni Brookings Intézetben.

Comey több olyan esetet idézett, amelyekben a telefonos adatok előmozdították a nyomozást. Az FBI első embere az követően szólalt meg a folytonos, a magánélet sérthetetlensége kontra biztonság vitában, hogy az Apple és a Google közölte: rejtjelezett vagy kóddal védett lesz az új operációs rendszerük.

James Comey azt mondta, hogy a cégek magatartása érthető. Ugyanakkor megfontolt vitára invitálta őket az üggyel kapcsolatban, mert a kódolás szerinte minden szinten hatással lesz majd a bűnüldözésre és a nemzetbiztonságra is. Az is elismerte, hogy a közvélemény joggal aggódik azt követően, hogy Edward Snowden leleplezte a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott titkos adatgyűjtést.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a filmekben látottakkal ellentétben a bűnüldöző szervek nem férnek hozzá "egyetlen kattintással" mindenfajta információhoz. Azt állította, az FBI elkötelezett amellett, hogy ne kerülő utakon, a "hátsó ajtón" közlekedjen, hanem bírósági felhatalmazás és felügyelet mellett cselekedjék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ebola: bírálta az EU-t az Orvosok Határok Nélkül

Késlekedéssel vádolta az Európai Uniót az ebolajárvány elleni harcban az Orvosok Határok Nélkül… Tovább olvasom