Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Az új családjogi törvényről tartanak népszavazást Szlovéniában

Szlovéniában vasárnap reggel megkezdődött a népszavazás az új családjogi törvényről, amely alapjaiban változtatja meg az 1976-os korábbi jogszabályt.
A több mint 1,7 millió választópolgár 19 óráig adhatja le szavazatát az új, liberális törvényre, amelyet élesen ellenez a katolikus egyház és a konzervatív körök. A referendumot egy, a katolikus egyház által támogatott konzervatív állampolgári kezdeményezés kényszerítette ki a szükséges 40 ezer aláírás összegyűjtésével.

A törvényt a korábbi balközép kormány alkotta meg, és 2011 júniusában az akkori parlament fogadta el. Bővíti a gyermekjogokat, és szélesíti a homoszexuális párok jogait is, főként az örökbefogadás terén. Megtiltja a gyermekek testi fenyítését, és bevezeti a gyermekjogok szóvivőjének (ombudsman) tisztségét. A családot nem a hagyományos "apa-anya-gyermek" hármasságban fogja fel, hanem olyan életközösségként, amelyben a gyermek(ek) egy vagy két szülővel, alkalmasint egy "róluk gondoskodó" más felnőttel él(nek) együtt. Ez a felfogás jobban megfelel az ENSZ definíciójának.

A korábbi balközép kormány a heves ellenállás és a konzervatív ellenzék - a jelenleg kormányzó jobbközép erők - blokádja miatt jelentős engedményekre kényszerült eredeti terveihez képest, amelyek a hetero- és homoszexuális párok teljes egyenjogúságát irányozták elő.

A katolikus, ortodox és iszlám egyház közös nyilatkozatban szállt síkra az új törvénnyel szemben, viszont az evangélikus egyház toleranciára hívott fel a különböző családközösségek iránt. A kormánykoalíció pártjai megosztottak, egy részük támogatja, a másik elutasítja a jogszabályt.

Előrejelzések szerint többségben vannak a törvényt támogató szavazók, de sok függ a részvételtől, tekintve, hogy a konzervatív választók fegyelmezettebb szavazóknak számítanak. A nem végleges előzetes eredmények a vasárnap esti urnazárás után várhatók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előkészítették az Észa-koreai műholdat a kilövésre

Észak-Korea az ország északkeleti részébe, a Dongcsang-ri bázisra szállította vonattal… Tovább olvasom