Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Balázs Péter a kisebbségi jogok védelmét hangsúlyozta az ENSZ Közgyűlésében

Az emberi jogok, és azokon belül a kisebbségi jogok védelme, tiszteletben tartása a magyar külpolitika kiemelt prioritása, Magyarország ennek az ENSZ illetékes fórumain is érvényt kíván szerezni - hangsúlyozta Balázs Péter külügyminiszter hétfőn az ENSZ Közgyűlésében.
A virágzó kisebbségi közösségek nem gyengítenek, hanem erősítenek egy államot; "a többség és a kisebbség közötti bizalom egy országon belül csak ezen alapulhat" - hangsúlyozta az ENSZ Közgyűlés 64. ülésszakának általános vitájában mondott beszédében. Hozzátette, a nemzeti kisebbségek jogainak előmozdítása és védelme, kulturális és nyelvi identitásuk megőrzése minden magyar kormány számára elsőrendű szempont volt.

A többségi nemzetek és a nemzeti kisebbségek viszonya kapcsán megerősítette: a magyar kormány bel- és külföldön egyaránt fellép a szélsőséges nacionalizmus, a faj- és idegengyűlölet, valamint az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben.

A szónokok többségéhez hasonlóan kiemelt figyelmet szentelt a globális gazdasági és pénzügyi válsággal kapcsolatos kérdéseknek. Beszámolt a magyar kormány válságkezelő intézkedéseiről, amelyek eredményeként - mint mondta - Magyarország ismét a pénzügyi szempontból stabil országok sorába léphet. Rámutatott, hogy a magyar kormány stabilizáló lépéseinek eredményeként már megjelentek az első pozitív fejlemények, az ország jó úton halad a felépülés felé, lerakták egy fenntarthatóbb fejlődés alapjait.

Balázs Péter a Közgyűlés általános vitájának másik fő témája, a klímaváltozás kapcsán elmondta: Magyarország osztja a kedvezőtlen természeti folyamatokkal kapcsolatos aggodalmakat és kész aktívan hozzájárulni a témával foglalkozó 2009. decemberi koppenhágai ENSZ-konferencia sikeréhez.

A külügyminiszter áttekintette a világ legfontosabb válsággócait, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi válság nem gátolhatja a millenniumi fejlesztési célok végrehajtását; Magyarország folytatja donor programját Afganisztánban, Vietnámban és a Nyugat-Balkánon. Koszovó és tágabb értelemben a Nyugat-Balkán helyzetét értékelve közölte: Magyarország támogatja az érintett országok európai integrációs törekvéseit, mivel azok sikere a térség stabilitását is erősíteni fogja.

A magyar diplomácia vezetője mély aggodalmát fejezte ki az iráni nukleáris és rakétaprogrammal kapcsolatos friss fejlemények kapcsán; a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatainak végrehajtására és érdemi tárgyalások megkezdésére szólította fel Teheránt.

Üdvözölte, hogy a BT szeptember 24-i állam- és kormányfői szintű ülésén a résztvevők megerősítették elkötelezettségüket az atomfegyvermentes világ megteremtése mellett.

Balázs Péter a közgyűlési ülésszak margóján hétfőn kétoldalú megbeszéléseket is folytatott örmény, liechtensteini, guineai, nicaraguai, üzbég és Fülöp-szigeteki partnereivel. A külügyminiszter jelezte kollégáinak, hogy Magyarország megpályázza az ENSZ BT nem állandó tagságát 2012-13-ban, illetve a Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) tagságát 2011-13-ban, egyúttal tájékoztatta kollégáit a Budapesti Népirtás Megelőzési Központ létrehozására vonatkozó tervekről. Egyhetes New York-i látogatása után a külügyminiszter hétfőn utazik haza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállták a holland bankok a nyomáspróbát

Nem szorulnának további állami segítségre a holland bankok egy esetleges újabb súlyos gazdasági… Tovább olvasom