Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Balog: a magyaroknak szükségük van a németekre

A Berlin melletti Potsdamban a határnyitás 25. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak.
A magyaroknak szükségük van a németek barátságára, éppen úgy, mint 25 évvel ezelőtt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Berlin melletti Potsdamban a határnyitás 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

A miniszter ünnepi beszédében felidézte, hogy 1989 nyarán református lelkészként lelki gondozó volt az NDK-s menekülteket befogadó csillebérci menekülttáborban, amelynek lakói körében nagy volt a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Ebben a feszült helyzetben érkezett a hír a magyar kormány döntéséről, miszerint megnyitják az osztrák határt a menekültek előtt.

Ez "jó döntés volt," hiszen "minden kétséget és bizalmatlanságot elmosott, és nagy bizalmat teremtett" egymás iránt a menekültek között, és németek és magyarok között, nemcsak a lakosságban, hanem a legfelső politikai szinten - mondta Balog Zoltán.

A magyar döntés bizalmat teremtett a német és a szovjet politikai vezetők viszonyában is, és erősítette az európai politikusok egymás iránti bizalmát - tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy "a bizalomnak meg kell maradnia, és ma is jó döntésekre kell vezetnie".

Németek és magyarok ma is olyan döntések és kihívások előtt állnak, mint 25 évvel ezelőtt - mondta Balog Zoltán az ukrán válsággal kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy "ismét Európa jövőjéről van szó, és nem csak Ukrajnáról".

Sok múlik azon, hogy a nyugati hatalmak vajon megértik-e azt a különleges helyzetet, amelyben az Oroszország szomszédságában élő nemzetek, az ukránok, a baltikumi népek, lengyelek, magyarok, románok élnek, és sok múlik azon is, vajon sikerül-e "közösen, a kölcsönös bizalom alapján ismét jó döntéseket hozni" - fejtette ki Balog Zoltán.

Hozzátette: a csupa nosztalgiából álló megemlékezés haszontalan, nem "a régi időket kell visszasírni, hanem a jövő érdekében kell a múltról beszélni". A múlt igazságát el kell mondani a következő nemzedékeknek, mert Európa csak így lehet "békés, szabad és igazságos", a magyar-német kapcsolatok múltjából pedig az a legfontosabb üzenet a jövőnek, hogy "a magyaroknak szükségük van a németekre" - hangoztatta a miniszter.

Magyarország "nem pénzt kér Németországtól, mint ahogy talán más országok teszik", hanem a német és a magyar félnek egyaránt hasznos befektetéseket - tette hozzá.

Ugyanakkor "politikailag is szükségünk van egymásra, hiszen egyetlen nagy ország sincs a világon, amelynek ne lenne szüksége kis országok barátságára is" - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy Magyarország "kis országként nagy barátságot" kínál Németországnak.

A határnyitás és az 1989-es politikai fordulat emlékezetének nem csupán helyi, "privát" kelet-közép-európai ügynek kell lennie, hanem egész Európa közös ügyének, és ebben a két diktatúrát és a két diktatúra alóli felszabadulást megélő Németország segíthet a legtöbbet - hangsúlyozta Balog Zoltán az ünnepségen, amelyen részt vett mások mellett Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter és Peter Altmaier jelenlegi kancelláriaminiszter.

Az utóbbi 25 év egyik legfontosabb tanulsága a jövőre nézve, hogy "a szabadság és a demokrácia nem jár együtt automatikusan igazságossággal, és nem biztosít egyenlő esélyeket mindenkinek". Így az a veszély fenyeget, hogy a politikai és ideológiai vasfüggöny lebontása után "szociális vasfüggönyök" jelennek meg Európában, akár országokon belül is - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Ezért Magyarország "a társadalmi igazságosságért folytatott minden küzdelemben, és a terhek igazságos megosztásáért vívott minden szabadságharcban szövetségeseként tekint nemcsak az Európai Unióra, hanem mindenekelőtt Németországra" - mondta Balog Zoltán az ünnepségen, amelyen több százan vettek részt, köztük politikusok, diplomaták, gazdasági vezetők.

Balog Zoltán mellett Peter Altmaier is ünnepi beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a németek soha nem felejtik el a magyaroknak az 1989-es határnyitással adott segítséget, amely megnyitotta az utat a német egység helyreállításához.

Az ünnepi beszédeket pódiumbeszélgetés követte, többek között Hans-Dietrich Genscher, Theo Waigel volt pénzügyminiszter és Pozsgay Imre volt államminiszter részvételével. A beszélgetésen Hans-Dietrich Genscher külön köszönetet mondott Balog Zoltánnak az ünnepi beszédéért, és felidézte, hogy több mint 30 éve ismerte meg őt az egykori NDK területén fekvő Halléban egy úrvacsorai istentiszteleten, amelyet az ifjú lelkész Balog Zoltán mutatott be.

A rendezvényt - amelyről számos német televízió és egyéb médium készített tudósítást - a világhírű egykori nyugat-berlini határátkelőnél, a Glienicke-hídnál álló Villa Schöningenben tartották meg. A kulturális világörökség részeként számon tartott történelmi műemlék épület tulajdonosa a Springer lapkiadó vállalat igazgatótanácsának elnöke, Mathias Döpfner és Leonhard Fischer üzletember. Czukor József berlini magyar nagykövet köszöntőjében kiemelte: a helyszínválasztás is azt mutatja, hogy milyen sok barátja van Magyarországnak Németországban.

Az ünnepi beszédek, köszöntők között, a pódiumbeszélgetés után és a rendezvényt záró fogadáson Leslie Mandoki (Mándoki László) Németországban élő magyar származású zenész, producer világsztárokat felvonultató együttese, a Man Doki Soulmates zenélt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ukrán fegyveres erők rakétái csapódtak be Donyeckbe

Egy orosz hírportál beszámolója szerint a két rakéta egy katonai gyárba csapódott. Tovább olvasom