Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Barack Obama ázsiai körutat tesz

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön első ízben hivatalos látogatásra indul Ázsiába; Japánba, Szingapúrba, Kínába és Dél-Koreába utazik.
Obama Washingtonból az alaszkai Elmendorf légibázison keresztül először Japánba utazik, pénteken és szombaton Tokióban tárgyal. A program szerint az elnök nagyívű beszédben fogja vázolni, hogyan látja az amerikai-ázsiai kapcsolatok jövőjét; látogatást tesz Akihito császárnál is.

Az amerikai elnök ázsiai körútjának második állomásán, szombaton és vasárnap Szingapúrban részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) idei fórumán. Találkozik a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségét (ASEAN) alkotó tíz ország, köztük Mianmar vezetőivel.

Az utóbbi államot irányító katona junta ellen Washington szankciókat vezetett be, Obama programjában nem szerepel találkozó Thein Szein altábornaggyal, Mianmar miniszterelnökével. Tárgyal viszont Szuszilo Bambang Judhojono indonéz elnökkel.

Obama vasárnap Sanghajba utazik ahol találkozik kínai fiatalok egy csoportjával is, és az amerikai lakossági fórumokhoz hasonlóan a hallgatóság kérdéseire is válaszol. Az amerikai elnök hétfőtől szerdáig Pekingben tesz látogatást.

Barack Obama. Fotó: Getty Images
Barack Obama. Fotó: Getty Images

A USA Today napilap szerint ez lesz Obama ázsiai körútjának talán legfontosabb szakasza, tekintve, hogy a gazdasági és katonai nagyhatalommá váló Kína és az Egyesült Államok kapcsolata a legfontosabbak közé tartozik a világon.

Obama megbeszélést folytat Hu Csin-tao kínai elnökkel és Ven Csia-pao miniszterelnökkel egyebek között az alulértékelt kínai valutáról, az Amerikával szembeni kínai kereskedelmi többletről, továbbá a kínai emberi jogi helyzetéről és a kínai kézben levő amerikai adósságállományról.

Obama a tervek szerint ellátogat a Tiltott Városba és a Nagy Falhoz is. Az elnök végül, szerdán és csütörtökön a dél-koreai fővárosba, Szöulba utazik el, ahol találkozik Li Mjong Bak kormányfővel.

Egyeztetéseik középpontjában az Észak-Korea jelentette nukleáris fenyegetés áll majd, és tárgyalnak az amerikai-dél-koreai szabadkereskedelmi egyezmény távlatairól is. Obama programjában szerepel egy találkozó az országban állomásozó amerikai katonákkal is, majd november 20-án tér vissza az Egyesült Államokba
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A New York Times kritikusa a Keller Vonósnégyest méltatta

A vonósnégyes az Extremely Hungary magyar kulturális évad keretében az 92Y központban Bartók, Ligeti… Tovább olvasom