Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 7°C Még több cikk.

Bombagyár egy mecset alatt

Ciszjordánia - Bombagyárat fedeztek palesztin biztonsági erők egy mecset alatt a Jordán folyó nyugati partján, vagyis Ciszjordániában. Ezt vasárnap közölték a biztonsági erők, amelyek szerint az üzem a Hamászé.
A Hamász ellenlábasa, a Ciszjordániát uraló Palesztin Hatóság belügyminisztériumának közleménye szerint a bombagyárat a Kalkilija mecsetben, illetve az épület alatt találták meg. "Sok bombát használatra kész állapotban találtunk meg, sokat pedig félkész állapotban" - áll a közleményben. Egy magas rangú biztonsági ember azt mondta az AFP-nek, hogy a Fatah vezette biztonsági erők több embert őrizetbe vettek, és a vizsgálatuk szerint a Hamász építette ki a mecset alatt a bombagyárat.

A bejelentés növelheti a feszültséget a Hamász és a Fatah között. A két nagy palesztin szervezet szembenállása 2007 nyarán robbant. Ekkor hetekig tartó és számos életet követelő fegyveres összecsapások robbantak ki köztük, aminek eredményeként a Fatah és a palesztin elnök, Mahmud Abbász vezette Palesztin Hatóság a Gázai övezetből Ciszjordániában volt kénytelen visszavonulni.

Az ellenséges táborok közötti kiegyezés és egy egységkormány érdekében Egyiptom hónapokon át közvetített, de április elején megszakadtak a tárgyalások.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a moldovai tüntetések egyik sebesültje

Moldova - A 23 éves férfi halálának hírét a rendőrség és a szülők közölték, de más okokkal… Tovább olvasom