Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Boris Tadicot jelölték kormányfőnek: kész hivatalba lépni

Tadic kész elfoglalni a szerb kormányfői széket, miután a Demokrata Párt őt jelölte kormányfőnek.
A szerbiai elnökválasztás vesztese, Boris Tadic bejelentette vasárnap, hogy kész elfoglalni a miniszterelnöki széket, amennyiben a majdani koalíciós partnerek számára elfogadhatók azok a célok, elvek és tervek, amelyekre kormánya munkája fog épülni.

Boris Tadic az általa vezetett Demokrata Párt (DS) elnökségének vasárnap esti ülése után jelentette be ezt. A párttestület őt javasolta kormányfőnek.

Tadic közölte, hogy a szocialisták vezette pártkoalícióval kíván tárgyalni a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség létrehozásáról, s hogy ezenkívül kivel fog még, arról megegyezik Ivica Dacic szocialista pártelnökkel. Kizárta azt, hogy a DS kormányt alakítson a három héttel ezelőtti parlamenti választáson győztes, nacionalistának elkönyvelt Szerb Haladó Párttal. Mint mondta: szó sem volt róla, és nem is lesz.

Boris Tadic közvetlenül az egy héttel ezelőtti elnökválasztási vereség után még úgy nyilatkozott, hogy nem kíván miniszterelnök lenni. Ezzel kapcsolatosan a hétfőn megjelenő Vecernje Novosti című napilapnak adott, elnökválasztási kudarca utáni első interjújában azt mondta, hogy a választás éjszakáján "csupán azt mondta, amit gondolt". Hozzátette: újraindult az elnöki tisztségért, és nem volt "pótterve" arra az esetre, ha veszít.

Tadic a demokrácia "negatív következményének" nevezte a politikai társbérletet, s szerinte a világon nincsen egyetlen olyan ország sem, amelynek ebből haszna származott volna. Hozzátette azonban, hogy sok nagy ország - például Franciaország - a múltban már szembesült ezzel a helyzettel.

"Ezt azt jelenti, hogy az együttélés nagyon valószínű, habár nem jó" - mondta Tadic.

Szerbiában három hete tartottak köztársasági parlamenti választást, és vasárnap rendezték az elnökválasztás második fordulóját. Mivel az elnökválasztáson nem az eddigi államfő, Boris Tadic győzött, hanem Tomislav Nikolic, az ellenzéki SNS elnöke, bizonytalanná vált az eddigi, DS-SPS páros vezette kormánykoalíció fennmaradása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha joga van, Irán tárgyalna az urándúsításról

Irán kész tárgyalni az urándúsításról, ha a Nyugat elismeri, hogy joga van hozzá. Tovább olvasom