Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Brazília és Mexikó magyarázatot követel Washingtontól a kémkedési ügyben

A Globo brazil tévé szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség megfigyelte Dilma Rousseff brazil elnök és Enrique Pena Nieto mexikói államfő kommunikációjá.
A brazil és a mexikói kormány hivatalos írásbeli magyarázatot követelt hétfőn Washingtontól azzal kapcsolatban, hogy a Globo brazil tévé egy előző napi műsora szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelte Dilma Rousseff brazil elnök és Enrique Pena Nieto mexikói államfő kommunikációját, utóbbiét akkor, amikor még elnökjelölt volt.

Az üggyel kapcsolatban mindkét országban behívták a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetet.

Rousseff októberre hivatalos látogatást tervezett Washingtonba, egyelőre nem lehet tudni, hogy lemondja-e ezt a kémkedési botrány miatt, de a Folha de San Paulo című lap az elnök környezetében lévő, de meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy fontolóra veszi.

Luiz Alberto Figueiredo brazil külügyminiszter sajtóértekezletén azt mondta: megtanácskozzák más országokkal, hogy milyen közös intézkedéseket tudnának hozni ebben a súlyos helyzetben. "Kell lennie olyan nemzetközi szabályozásnak, amely megvédi minden ország kormányát és állampolgárait attól, hogy megfigyeljék, lehallgassák, kibernetikai támadást kövessenek el ellene" - jelentette ki.

Ricardo Ferraco, a brazil szenátus külügyi bizottságának elnöke közölte: a parlament már korábban elhatározta, hogy vizsgálatot indít az NSA megfigyelési programjának brazíliai vonatkozásainak felderítésére, mert kiderült, hogy az NSA számára az ország az egyik legfontosabb célpont volt a térségben.

A mexikói kormány közölte, hogy nemcsak az amerikai nagykövetnek, hanem közvetlenül Washingtonnak is a tudomására hozta aggályait a megfigyeléssel kapcsolatban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vatikán - Ferenc pápa: a zsidók és a keresztények párbeszéde a közös jövő

A zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökereik, párbeszédük a közös jövő kulcsa.. Tovább olvasom