Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Breivik beszámítható, 21 évet kapott

Épelméjűnek nyilvánították a norvág tömeggyilkos Anders Breiviket, aki a legsúlyosabb, 21 éves börtönbüntetést kapta. Egy jogszabály szerint az ítélet meghosszabbítható.
Nem fellebbezi meg a rá kiszabott huszonegy éves börtönbüntetést kiszabó ítéletet Anders Behring Breivik - közölte a norvég tömeggyilkos az ügyvédjén keresztül az ítélethirdetés után pénteken.

Az ügyvéd azt is közölte, hogy Breiviket "nem lepte meg" a bíróság döntése. "Azt mondta, most, hogy beszámíthatónak nyilvánították, nem fog fellebbezni" - közölte Geir Lippestad ügyvéd.

A férfi az ítélethirdetéskor elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta azért, mert tavaly júliusban 77 emberrel végzett két terrorakció során.

Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)

Breivik korábban azt mondta, hogy ha a bíróság elmeháborodottnak nyilvánítaná, az rosszabb lenne, mint a halál. Ugyanakkor a magát "iszlámellenes harcosnak" nevező terrorista a 21 éves börtönt tanúvallomásában "szánalmasnak" nevezte, szerinte a "logikus ítélet" halálbüntetés vagy felmentés lett volna.

Az áldozatok hozzátartozóit képviselő ügyvédek azt mondták, elégedettek az ítélettel. "Megkönnyebbültem. Sok üzenetet kaptam az ügyfeleimtől, akik azt mondták, hogy igazságos ítélet született, örülnek neki, hogy véget ért (az ügy) és soha többet nem kell látniuk (Breiviket)" - mondta Mette Yvonne Larsen ügyvéd, "bátor és független" ítéletnek nevezve a bíróság döntését.

"Az, hogy beszámíthatónak nyilvánították Breiviket, lehetővé teszi a családok számára, hogy lezárják magukban a történteket" - mondta Froda Elgesem, egy másik, szintén a hozzátartozókat képviselő ügyvéd.

Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)

"Azt kapja, amit érdemelt. Nem érdekel, hogy őrült-e vagy sem, ameddig olyan büntetést kap, amilyet megérdemel" - mondta Alexandra Pelte, a támadás egy 18 éves túlélője. "Nagyon megkönnyebbültem, és örülök az ítéletnek. Úgy vélem, őrült, de ez nem pszichológiai, hanem politikai elmebaj. (Breivik) egy szánalmas alak" - mondta Tore Sinding Bekkedal, egy másik túlélő.

Egy harmadik túlélő úgy nyilatkozott, hogy meg akarja látogatni a börtönben az elítéltet és "15 percig ordítani akar vele". "Nem akarom bántani, mert megvetem az erőszakot, most jobban, mint valaha. De üvölteni akarok vele, el akarom magyarázni neki, hogy micsoda egomániás tömeggyilkos, hogy ennyi ember életét tönkretette" - mondta Per Anders Langerod.

Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)

Korábban egyesek arra figyelmeztettek, hogy a szélsőjobboldali tömeggyilkos beszámíthatónak nyilvánítása esetén elérné célját: azt, hogy ne egy tomboló őrültként, hanem politikai terroristáként tekintsenek rá. A férfi nem titkolt célja volt, hogy pere során terjessze szélsőséges gondolatait. Az eljárás során a férfit több, eltérő végkövetkeztetésű pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá.

Ugyanakkor egy felmérés szerint a norvégok 70 százaléka úgy véli, hogy egy ilyen összetett támadást egy elmeháborodott ember nem tudott volna elkövetni. Az ítélethirdetést követően egy norvég hírportál internetes szavazásán a válaszadók nagy része "megkönnyebbült" vagy "elégedett" volt az ítélettel.

Bíróság: Breivik személyiségzavaros, de nem elmebeteg

Személyiségzavarban szenved, de nem elmebeteg a bíróság szerint Anders Behring Breivik, az összesen 77 halálos áldozatot követelő tavaly nyári norvégiai robbantásos merénylet és mészárlás tettese, akit pénteken a skandináv országban kiszabható legsúlyosabb büntetésre, 21 év börtönre ítéltek.

Breivik "antiszociális és narcisztikus jellemvonásokkal" rendelkezik - áll az ítélet indoklásában.

Az első pszichiátriai vizsgálat paranoid skizofréniát állapított meg a sokszoros gyilkosnál. Ez azt jelentette, hogy nem lehet szó Breivik büntetőjogi felelősségre vonásáról. Egy újabb vizsgálat szerint ugyanakkor nem állapítható meg elmebaj a 33 éves férfinál, csak személyiségzavar, ami nem zárja ki a büntethetőséget.

A bíróság erre a második szakvéleményre támaszkodott, amikor meghozta az ítéletet.

Breivik büntetése korlátlan ideig meghosszabbítható, ha büntetése lejártakor úgy ítélik meg, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra.

Korábban

Beszámíthatónak nyilvánította és a lehető legsúlyosabb büntetésre, 21 évi szabadságvesztésre ítélte pénteken egy oslói bíróság Anders Behring Breiviket, a 77 halálos áldozatot követelő, 2011. július 22-én végrehajtott norvégiai kettős merénylet elkövetőjét.

Wenche Elizabeth Arntzen, az ítéletet kihirdető bíró közölte, hogy az egyhangúlag elfogadott döntés értelmében Breiviknek "preventív fogságban" kell töltenie büntetését, vagyis olyan fegyházba kell bevonulnia, ahol a társadalomra veszélyes elítéltek raboskodnak. A norvég törvények szerint az effajta ítéletek esetében a bűnözők tovább tarthatók börtönben, amennyiben a hatóságok úgy találják, hogy veszélyt jelentenek a társadalomra. Jogi szakértők nem zárják ki, hogy Breivik börtönben fogja leélni élete hátralevő részét.

Az ítélet szerint a vádlottnak 21 évet kell börtönben letöltenie, és 10 évnél korábban semmiképpen sem bocsátható szabadon.

Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)

Breivik sötét öltönyben érkezett a bíróságra, rövidre vágott szakállt viselt, és amikor a terembe lépett, szokásához híven karlendítéssel, ökölbe szorított kézzel "üdvözölte" a jelenlévőket. Szemlátomást elégedettséggel fogadta az ítéletet. Korábban azt hangoztatta, hogy számára a halálnál is rosszabb lenne, ha beszámíthatatlannak minősítenék. Előzőleg ügyvédjei azt mondták, hogy a börtönbüntetést elfogadják, de fellebbezni fognak, amennyiben a bíróság úgy rendelkezik, hogy elmegyógyintézetbe kell zárni Breiviket.

Az elítélt az Oslo peremén található Ila börtönben fog raboskodni, egy viszonylag tágas cellában, amelyhez egy kis "konditerem" tartozik, illetve egy számítógép és egy tévékészülék áll majd a rendelkezésére.

{liveinfo}uvaaa7{/liveinfo}
Live Info videó

Breivik Norvégia második világháború utáni történetének legvéresebb tragédiáját okozta, amikor az oslói kormányzati negyedben és az Utoya szigetén működő ifjúsági táborban elkövetett merényleteiben 77 embert megölt, 319-et pedig megsebesített.

Oslo kormányzati negyedében 2011. július 22-én 15 óra 25 perckor robbant pokolgép. A robbanóanyagot Breivik egy fehér Volkswagenbe rejtette a Jens Stoltenberg miniszterelnök irodájának is helyet adó épület előtt. A detonációnak 8 halottja és 209 - köztük 9 súlyos - sebesültje volt, a környező épületek megrongálódtak. A kormányfőnek nem esett baja, nem is tartózkodott irodájában a merénylet időpontjában. 

Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)

A második támadás mintegy két órával később történt az Oslótól 40 kilométerre fekvő Utoya szigetén, a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. Breivik rendőrruhában érkezett oda, majd tüzet nyitott a táborozókra. A szigeten pánik tört ki, a fiatalok közül sokan halálfélelmükben a vízbe menekültek, a sebesültek halottnak tettették magukat, de a pisztollyal és puskával felfegyverkezett gyilkos így is célba vette és lemészárolta őket. A körülbelül egy órán át tartó vérengzésnek 69 halottja és 110 - köztük 55 súlyos - sebesültje volt. A rendőrök közlekedési nehézségek miatt a riasztás után egy órával értek a szigetre, ahol elfogták az ellenállást nem tanúsító tettest.

Az áprilisban kezdődött perben Breiviket terrorista tevékenységgel és 77 rendbeli, előre kitervelt szándékos emberöléssel vádolták meg. A vádlott az első bírósági meghallgatásán önvédelemre hivatkozva ártatlannak vallotta magát, de a per során beismerte a két támadást, amelyet könyörtelennek, de szükségesnek nevezett, s azt mondta, a muzulmán gyarmatosítástól akarta megvédeni a Nyugatot. A bírósági eljárás során részletekbe menően számolt be a tettéről, a pokolgép felrobbantásáról és az utoyai mészárlásról.
Ítélethirdetés Anders Behring Breivik perében. Fotó: MTI/EPA/Pool/Heiko Junge (galéria)


Az ügyészség úgy foglalt állást, hogy Breivik nem beszámítható, s azt javasolta, hogy zárják elmegyógyintézetbe a férfit. A június 22-i utolsó tárgyalási napon Breivik ügyvédje a bíróság előtt azt mondta, hogy "teljes egészében" osztja az ügyészség véleményét, miszerint Breivik szörnyű terrorista tettét szinte elképzelhetetlen kegyetlenséggel hajtotta végre, de hozzátette, formálisan felmentést kell kérnie, mert védence nem vallotta magát bűnösnek.

A túlélőket és az áldozatok hozzátartozóit, illetve az egész norvég társadalmat is megosztotta az ügy bírósági kezelése. Egy közvélemény-kutatás szerint a polgárok közel 70 százaléka úgy gondolta, hogy ilyen "bonyolult" bűncselekményt egy őrült egyedül nem tudna elkövetni, ezért Breiviknek felelnie kell tetteiért.

A norvég sajtó és az ellenzék az utóbbi időszakban egyre hangosabban követelte Jens Stoltenberg lemondását, mondván, hogy a miniszterelnöké a végső felelősség a hibáknak azért a sorozatáért, amelyet a rendőrség és más szervek elkövettek 2011. július 22-én. Az ügy legutóbbi fejleményeként augusztus 16-án lemondott Oeystein Maeland rendőrfőkapitány, miután a történteket vizsgáló független bizottság megállapította: a rendőrség részben vagy teljesen megakadályozhatta volna Breivik ámokfutását.

A mészárlás elkövetése utáni legfontosabb fejlemények

2011. július 22.: A jobboldali szélsőséges Anders Behring Breivik pokolgépet robbantott a kormány oslói székháza közelében. A merényletben nyolcan meghaltak, és mintegy harmincan megsebesültek. Ezután 69 másik személyt lőtt agyon, többségükben kamaszkorúakat, amikor Utoya szigetén tüzet nyitott a munkáspárt ifjúsági táborában lévőkre. A lövöldözés helyszínén fogták el körülbelül egy és negyed óra múlva.

Július 25.: Először jelent meg Breivik egy bíró előtt, aki előzetes őrizetbe vételéről döntött. Norvégiában egyperces némasággal emlékeztek meg az áldozatokról. 150-200 ezren vonulnak fel Oslóban rózsával a kézben.

Augusztus 12:
A kormány egyéves határidőt adott egy független bizottságnak, hogy vonja le a támadások tanulságait.

Augusztus 19-20.:
Utoyát megnyitották az áldozatok hozzátartozói és a túlélők előtt.

Augusztus 21.: Nemzeti gyászszertartáson vettek búcsút az áldozatoktól.

Szeptember 12.:
A bevándorlásellenes populista jobboldal kudarca a helyi választásokon, a mészárlás után tartott első szavazáson.

November 29.:
A bíróság által megbízott két pszichiátriai szakértő, Synne Sorheim és Torgeir Husby arra a következtetésre jutott, hogy Breivik "paranoid skizofréniában" szenved, és pszichiátriai intézetben való elzárásra szorul.

December 19.:
A Breiviket a börtönben megfigyelő szakemberek azt közölték, hogy nem láttak nála pszichózisra utaló jeleket.

December 22.:
A hivatalos pszichiátriai szakvéleményeket hitelesítő orvos szakértői bizottság jóváhagyta Sorheim és Husby véleményét.

2012. január 13.:
Az oslói bíróság újabb pszichiátriai szakértői vizsgálatot rendelt el.

Február:
Breiviket az ilai börtönben háromhetes állandó pszichiátriai megfigyelés alá helyezték.

Március 7.:
Hivatalosan vádat emeltek Breivik ellen "terrorcselekmények" elkövetése miatt. A meglévő pszichiátriai szakvélemény alapján az ügyészség kész volt elismerni, hogy Breivik nem büntethető, de fenntartotta magának a lehetőséget, hogy bármilyen új fejlemény felmerülése esetén változtasson álláspontján.

Március 15.:
A rendőrség bocsánatot kért, amiért nem állította meg korábban Breiviket.

Április 10.:
Az Agnar Aspaas és Terje Torrissen által elvégzett pszichiátriai szakértői vélemény megállapította Breivik büntetőjogi felelősségre vonhatóságát, miután nem találtak nála semmilyen pszichózisra utaló jelet. Az orvos szakértői bizottság nem hitelesítette ezt a szakvéleményt, arra hivatkozva, hogy súlyos hiányosságokat tartalmaz.

Április 16.:
Breivik ártatlannak vallotta magát pere kezdetén.

Április 26.:
Mintegy 40 ezer norvég énekelt az utcán egy Breivik által gyűlölt gyermekdalt.

Május 11.:
Egy kurd áldozat fivére cipőt dobott Breivik felé.

Június 21.:
Az ügyészség Breivik pszichiátriai intézetbe zárását kérte a bíróságtól, arra hivatkozva, hogy kétségei vannak a büntethetőségét illetően.

Június 22.:
a per utolsó napján Breivik a felmentését kérte, míg ügyvédei "a lehető legenyhébb büntetés" kiszabását kérték és azt, hogy ismerjék el büntetőjogi felelősségre vonhatóságát.

Július 22.:
Megemlékezés a 2011. támadások évfordulójáról.

Augusztus 24.:
a bíróság bűnösnek mondta ki Breiviket terrorizmus bűncselekményében, és 21 évi börtönre ítélte. A büntetés mindaddig meghosszabbítható, amíg az elítéltet veszélyesnek ítélik.

Olvasóink írták

  • 20. tol 2012. augusztus 25. 19:59
    „miért van az, hogy átlag emberként méltánytalanul csekélynek érzem a büntetést - röhög is a rókapofájával ez a förtelem -, ökölbe szorul a kezem és tehetetlennek érzem a normális embereket, akiket bármelyik pillanatban érhet hasonló ördögi támadás. Ilyen esetben mindig eszembe jut az Elátkozott part-ban Senki Alfonz megoldása hasonló esetekre...Nem vicc!”
  • 19. LukSzkaivoker 2012. augusztus 25. 18:37
    „Ez az ember beteg. Teljesen következetlen volt amit tett, és hülyeség az is amiben "hisz". Iszlám ellenes harcos?? A magukat kereszténynek valló amerikaiak az antiterrorizmus zászlaja alatt (valójában az olajért) immár több millió ártatlan iszlám embert öltek meg. Az iszlám terroristák meg sem közelítik azt a halált, kínt, szenvedést, amit az iszlám világnak okoztak az amerikaiak. Felmerült pár kérdés bennem. Ha ő iszlámellenes, akkor meg miért Oslo-ban robbantgat? Ha ő 21 évet érdemelt 77 emberért, akkor mennyit érdemelnek azok pl., akik Irakban 2millió embert öltek meg eddig az olajuk miatt, és most Iránt akarják megtámadni? Miért okoz botrányt és felháborodást az ő 77 áldozata, és miért dugjuk a fejünket a homokba az igazán nagy gazság előtt? Beteg az egész világ, nem csak Breivik.”
  • 18. lamatic 2012. augusztus 25. 08:07
    „3-5 hónapot kapott emberenként. gyalázat. de az illuminátus rendszernek megfelelő döntést hoztak. hisz nekik a káosz a lényeg és az emberek egymásnak ugrasztása ....ezért ne várjatok igazságot se itt se sehol”
  • 17. palika9 2012. augusztus 25. 05:59
    „69 halott, 110 sebesült = 21 év, a norvég jogrendszer felkészületlen volt”
  • 16. kontrapista 2012. augusztus 24. 20:48
    „14.szandokán
    Talán munkára kényszerített az Orbán, amiért ennyire nem kamelod ? Saványú a széllé, há á ségílyért még kéll dógozni ?”
  • 15. tinta77 2012. augusztus 24. 19:53
    „A cellája tágas, tartozik hozzá konditerem, számítógép, tv....

    Én a büntijét így oldanám meg:
    - 4 négyzetméteres cella, nagyon pici ablakk, egy vasággyal, wc-vel, kézmosóval
    - napi kajája: víz, kenyér
    - mozgástere: napi 3x 10 perc séta az udvaron

    Ja és életfogytiglan. A szó legszorosabb értelmében. Ami azt jelentené, hogy ott fog kimúlni, onnan viszik majd a temetőbe, akárhányévesen.

    És ekkor meg lennék elégedve az ítélettel.”
  • 14. szandokán 2012. augusztus 24. 18:16
    „Olyan mint Orbán,az is beszámitható,de ő sem tudja mit csinál.”
  • 13. Cillit_bang 2012. augusztus 24. 16:18
    „Szerintem a norvégok is kevesellik!!”
  • 12. Queenmargareth 2012. augusztus 24. 16:14
    „hangos, bakker..”
  • 11. Queenmargareth 2012. augusztus 24. 16:06
    „9. csöcskenőcs 2012.08.24. 14:54
    mindegy csak ne igyon és ne legyen hagos, nem?még elég fiatal lesz hozzá”
  • 10. alfa258 2012. augusztus 24. 14:57
    „hát azok viszont nem épelméjűek, akik csak ennyi időre ítélték!!! Ráadásul nem sóbányában fog sínylődni! Ezért tart itt a világ mert ilyen dolgok megengedettek! Az biztos, hogy ha kilép a sittről, nagyon rövid időn belül gyilkolni fog!”
  • 9. csöcskenőcs 2012. augusztus 24. 14:54
    „megnyugtató hogy egyszer kiszabadul, remélem magyarországra nem fog eljönni nyugdijas éveiben nyaralni”
  • 8. papsajt 2012. augusztus 24. 13:45
    „beszámítható? szerintem beteg.”
  • 7. tsc 2012. augusztus 24. 13:20
    „Szégyen, gyalázat. Az áldozatok családjai el sem tudom képzelni, mit érezhettek eddig - és főleg most... Adott egy tömeggyilkos, kamerák rögzítették amit csinált, ő maga is bevallotta, erre kell több, mint egy év míg ítélet születik, ez már önmagában egy vicc (gondolom mi pénzbe került az anyag feldolgozása), de az, hogy 21 évet kap egy luxus lakosztályban, az mindenen túltesz...Kétszáz éve még két napon belül fejbelőtték volna. Ezt nevezem fejlődésnek...”
  • 6. Grabowsky 2012. augusztus 24. 12:57
    „...és még vigyorog...”
  • 5. Queenmargareth 2012. augusztus 24. 11:56
    „Ilyen hír után bőven lesznek követői, talán az a cél, hogy időben elfogják őket?!”
  • 4. Apátfalvi** 2012. augusztus 24. 11:05
    „Véleményem szerint a norvégok nagy része hozzám hasonlóan felkötné a rohadékot!”
  • 3. A.R. 2012. augusztus 24. 11:02
    „Szégyen hogy ennyivel megúszta.”
  • 2. vip007 2012. augusztus 24. 10:54
    „Úgy látom, Norvégiára is ráférne a helyi btk. reformja.”
  • 1. zehn 2012. augusztus 24. 10:36
    „Belegondolni s szörnyű, hogy ez a tömeggyilkos egyszer még kiszabadul. Nem is lesz öreg és amilyen nézeteket vall, bármikor ismét megteheti ugyanezt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az EU

Jelenleg az a százmilliárd eurós bankfeltőkésítési program van érvényben, amelyben júniusban… Tovább olvasom