Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Chavez államosítaná a venezuelai rizsfeldolgozó ipart

Venezuela - Katonai ellenőrzés alá vonta Hugo Chavez elnök a venezuelai rizsfeldolgozó ipart, és azzal fenyegetőzött, hogy államosítja azokat az üzemeket, amelyek leállnak a termeléssel. A gyárakat előzőleg azzal vádolta meg, hogy kibújnak a kormányzati árellenőrző rendszer alól.
"Többé nem hagyjuk, hogy nevetségessé tegyék az embereket. Azzal fenyegetnek, hogy leállnak a termeléssel; ha így tesznek, akkor én pedig kisajátítom az üzemeiket" - mondta Chavez a caracasi parlament egy kihelyezett ülésén.

A rizsfeldolgozók előzőleg közös fellépéssel fenyegettek, miután a kormányzat a hét folyamán átvette az irányítást az Alimentos Polar üzemben, és annak mintegy 18 ezer tonna rizst tároló raktárában. A kormányzat ugyanis azzal vádolta meg a céget, hogy zömében úgynevezett dúsított rizst forgalmaz, így kerülve ki a fehér rizsre vonatkozó állami árellenőrző rendszert.

Hugo Chavez kormányzata a múlt évben már több ipari szektort államosított, közte a tejfeldolgozó üzemeket, a telekommunikációs cégeket és az energetikai szektor cégeit. 2003 óta pedig számos területen vezetett be árellenőrző rendszert. Az élelmiszer-feldolgozók többsége eközben arra panaszkodik, hogy a rendszer miatt a minimális szintre csökkent a profitjuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatalmas űrt hagyott a politikus életében fiának halála

Fia halála után először szólalt meg nyilvánosan David Cameron, a brit konzervatív párt elnöke. Az… Tovább olvasom