Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

CNN: Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát

Romney szerint Obama nem teljesítette a négy éve ígérteket, Obama szerint vetélytársa ahhoz a gazdaságpolitikához térne vissza, amely a válságot idézte elő Amerikában.
Obama a "női kártyával" sarokba szorította Romneyt

Barack Obama amerikai elnöknek a női témák agresszív felvetésével sikerült zavarba hoznia republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a második, kedd éjjeli elnökjelölti tévévitán, a maga javára fordítva az amerikai nők rokonszenvét és támogatását - írta elemzésében a brit hírügynökség.

Az október 3-i első vitán, amelyen Romney a felmérések szerint felülkerekedett Obamával szemben, nem voltak terítéken olyan női témák, mint a férfiakéval azonos fizetések, a fogamzásgátlás vagy az abortuszhoz való jog. A vita után végzett felmérések többsége azt mutatta, hogy Obama támogatottsága csökkent a nők, különösen a férjezettek körében. A múlt hét végi közvélemény-kutatási adatok szerint a házas, fehér nők 59 százaléka Romneyt támogatta, szemben az Obamát előnyben részesítő 30,4 százalékkal. Ez az adott szavazói körben 8 százalékos növekedés volt Romney javára a tv-vita előtti időszakhoz képest.

Obama, aki újraválasztási esélyei szempontjából alapvetőnek tartja a női szavazatokat, a második televíziós vitában ideje jelentős részét női témáknak szentelte, igyekezvén növelni népszerűségét körükben.

Öt alkalommal említette meg a Planned Parenthood családtervezési egészségügyi szervezetet, hangsúlyozva, hogy Romney e szervezet állami finanszírozásának megszüntetését ígérte. A Planned Parenthood elsősorban a fogamzásgátláshoz és abortuszhoz nyújt segítséget, de egyéb szolgáltatásokat is nyújt, egyebek között a rákszűrésben.

Romney azzal vágott vissza, hogy ő a gazdaság fellendítésével fog segíteni a nőkön, illetve "minden amerikain". Ugyanakkor Obamánál kevesebb megoldást tudott javasolni a nők problémáira, és ezekben a témákban időnként láthatóan elbizonytalanodott.

Az éjjeli tv-vita egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Romneyt arról kérdezték, hogyan biztosítaná a nők férfiakéval egyenlő bérezését. Ő erre úgy válaszolt, hogy még massachusettsi kormányzó korában gondot okozott számára, amikor kabinetjébe kizárólag férfiak jelentkeztek.

"Számos női szervezethez fordultam, és azt kérdeztem, tudnának-e segíteni nekem sok női munkaerőt találni. Egész iratkötegeket (binders) hoztak, tele női nevekkel" - mondta Romney.

A republikánus elnökjelölt némileg suta megjegyzése nagy karriert futott be a közösségi internetes oldalakon. RomneyBinders felhasználónévvel külön fiók nyílt a Twitteren, amelynek a vita után kevesebb mint egy órával már több mint 31 ezer követője volt. A íbindersfullofwomen a tíz leggyakoribb hashtag (kiemelt szó) között szerepelt a közösségi honlapokon.
Demokrata párti vél
emények szerint Romney válasza arra világított rá, hogy belső környezetében kevés a nő, és a republikánus elnökjelölt közvetlenül nem beszélt a nők férfiakéval egyenrangú bérezéséről.

Romney ismételten felemlegette, hogy Obama elnökségének négy éve alatt amerikai nők milliói veszítették el állásukat.

"Három és fél millióval több nő él szegénységben ma, mint amikor az elnök hivatalba lépett" - mondta. "Azzal segíthetünk a fiatal nőknek és a nők minden korosztályának, ha erős gazdaságot teremtünk, ahol a munkaadók jó munkavállalókat keresnek, alkalmazzák őket, és rugalmas munkaidőt biztosítanak nekik, olyan lehetőségeket nyújtva számukra, amelyekhez másképpen nem jutnának" - tette hozzá.

Obama emlékeztetett, hogy elnökként az első törvény, amelyet aláírt, éppen a női munkavállalók számára a férfiakéval azonos fizetést garantáló jogszabály volt. Romney kitért a válasz elől, hogy támogatja-e ezt a törvényt.

Elemzők szerint Obama teljesítménye meggyőzőbb volt, és az elnöknek valószínűleg sikerült megállítania a női szavazók támogatásának csökkenését. Az egyik demokrata párti közvélemény-kutató intézet, a Democratic Lake Research Partners a női szavazók körében 56-34 százalékos arányban Obamát hozta ki győztesnek. A különbség a férfiaknál kisebb, 49-43 százalékos volt.

"Romney ma éjjel elveszítette mindazt az előnyt, amelyre az utóbbi másfél hét leforgása alatt tett szert" - értékelte a vitát Jennifer Lawless, az American University keretében működő Women and Politics Institute igazgatója.

Romney hevesen cáfolta Obama vádját, miszerint "inkább szereti, ha washingtoni politikusok döntenek egészségügyi kérdésekben, mint ha nők teszik ugyanezt".

Felindultan jegyezte meg: "Minden amerikai nőnek hozzá kell jutnia a fogamzásgátló szerekhez... Az elnök kijelentése az én politikámról téves".
Obama újabb rokonszenvpontokat söpört be, amikor dolgozó anyjáról, nagyanyjáról és lányairól beszélt. "Két lányom van, és biztosítani akarom, hogy ugyanolyan esélyeik legyenek, mint honfitársaim fiainak" - jelentette ki.

06:19 - CNN: Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát

Barack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát - jelentette egybehangzóan helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió és a CBS News.

A CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet közös villámfelmérése szerint az elnök 46:39 százalék arányban bizonyult jobbnak republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál.

A CBS News arra az eredményre jutott, hogy az amerikaiak 37 százaléka Obamában, 30 százaléka Romneyban látta a győztest, 33 százalékuk szerint pedig döntetlenre végződött a két elnökjelölt közötti második menet.

Obama nyerte a Mitt Romney elleni második televíziós vitát. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A CNN és az ORC által megkérdezettek 73 százaléka szerint Obama jobban szerepelt a vártnál, és csak a 37 százalékuk állította ugyanezt a volt massachusettsi kormányzóról.

Az első, október 3-i vitából a felmérések és az elemzések túlnyomó többsége szerint Romney került ki győztesen. A CNN-ORC-jelentés szerint akkor a nézők 67 százaléka szerint Romney győzött és csak 25 százalékuk gondolta Obamát jobbnak.

"A riválisok puszta ököllel érkeztek a visszavágóra" - írta a The New York Times, amely szerint a két vetélytárs között az elnöki tévéviták történetének egyik legintenzívebb összecsapása alakult ki, amely olykor a fizikai összetűzés határát súrolta. A lap szerint a polémia, amelyben Obama támadni kényszerült, Romney pedig nem hátrált meg, a bizonytalan szavazók egyre fogyatkozó rétegéért folyt.

A beszámoló szerint Obama az első televíziós vitában mutatott gyenge teljesítményével ellentétben ezúttal energikus volt, Romney pedig kitartóan arra összpontosított, hogy vetélytársa milyen teljesítményt mutatott fel az elmúlt négy éve során.

Obama nyerte a Mitt Romney elleni második televíziós vitát. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A The Washington Post szerint a szópárbaj néha jobban emlékeztetett egy kiabáló versenyre, mint egy elnökjelölti vitára.

"A két ember folyamatosan megkérdőjelezte a másik által hangoztatott tényeket, egymás szavába vágott" - állította a lap, amely szerint egyik politikus sem fogta vissza magát.

"Barack Obama bőgött (mint egy oroszlán). És Mitt Romney visszabőgött" - írta a The Wall Street Journal.

"A Fehér Házba törekvő két ember harca biztosan a legélénkebb és a legkevésbé tiszteletteljes vita volt, amit egy amerikai elnökválasztási kampányban valaha is látni lehetett" - írta a The Wall Street Journal.

"Egyik jelölt sem volt hajlandó meghátrálni. Az elnök, csakúgy mint Romney, többször belefojtotta a szót a moderátorba, hogy újabb másodperceket nyerjen a válaszadásra fordítható időhöz" - hangzott a Fox News beszámolója.

Obama nyerte a Mitt Romney elleni második televíziós vitát. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

"Mint két, grundon összezördült vagány, Barack Obama és Mitt Romney behatolt egymás személyes terébe, felemelte a hangját, és küzdött. íEz egyszerűen nem igazí - mondta az elnök. íDe igazí - felelte a riválisa. Már-már hallani lehetett a két férfi gondolatait: íUgyanazt kívánom neked is, de sokkal jobban" - írta internetes kiadásában a politikai szakközönség számára szerkesztett National Journal. A tudósítás címe azt állítja, hogy Obama több pontot szerzett ugyan, de a verdikt bizonytalan, a szövegből pedig az derült ki, hogy a saját táborában mindkét politikus győztesként ünnepeltetheti magát.

5:04 - Éles pengeváltások jellemezték a második Obama-Romney tévévitát

Éles pengeváltások jellemezték a helyi idő szerint kedd este megrendezett második elnökjelölti tévévitát Barack Obama amerikai elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney között.

Obama, aki ígéretéhez híven agresszív és energikus vitapartnernek mutatkozott, és a CNN-ORC villámfelmérés szerint 46:39 százalék arányban meg is nyerte szópárbajt, azt állította, hogy ellenfele ahhoz a republikánus gazdaságpolitikához kíván visszatérni, amely egyszer már pénzügyi válságba sodorta Amerikát. Elmondta, kihívójának gazdasági programja - beleértve a javasolt adóreformot - a gazdagokat preferálja a középosztállyal szemben.

Romney kisebb döccenőkkel ugyan, de hozta az első vita során nyújtott határozott és kiegyensúlyozott teljesítményét. Alapvetően azzal vádolta riválisát, hogy az nem teljesítette négy évvel ezelőtti választási ígéreteit, és hogy nem tudta beindítani az amerikai gazdaság növekedését. Romney azt állította önmagáról, hogy a magánszektorban szerzett tapasztalatai alapján képes lenne e növekedés beindítására.

Obama nyerte a Mitt Romney elleni második televíziós vitát. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A legélesebb összecsapás a bengázi amerikai konzulátus elleni terrortámadás ügyében alakult ki. Romney szerint a tragédia oka az Obama-kormány közel-keleti politikájának kudarca.

Obama a bengázi támadás elkövetőinek felelősségre vonását ígérte, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint kormányának bármely tagja is félre kívánta volna vezetni a közvéleményt.

A másfél órás vita legdrámaibb pillanata az volt, amikor Mitt Romney, aki bírálta a kormánynak az incidenssel kapcsolatos kommunikációját, megkérdőjelezte, hogy Barack Obama a támadás másnapján a Fehér Ház Rózsakertjében valóban "terrorcselekménynek" minősítette-e a történteket.

A republikánus elnökjelölt csak akkor hagyott fel a kétkedéssel, amikor a moderátor, Cindy Crawley is megerősítette, hogy a "terrorcselekmény" kifejezés valóban elhangzott, ahogy azt az elnök állította. (A beszédnek a Fehér Ház által kiadott hivatalos szövege szerint az elnök kijelentette: "egyetlen terrorcselekmény sem ingatja meg soha ennek a nemzetnek az eltökéltségét".)

A polémia során mindkét politikus az amerikai középosztály és kisvállalkozók védelmezőjeként tüntette fel magát. Obama ugyanakkor felrótta ellenfelének, hogy az átlagosnál jóval kevesebb adót fizet, és hogy cégei Kínában fektetnek be. Romney azzal vágott vissza, hogy az elnök nyugdíjbefektetési csomagjában is vannak kínai papírok.

Galéria kép

A két jelölt egymás szavába vágva vitatkozott az energiapolitikáról. Abban mindketten egyetértettek, hogy csökkenteni kell az Egyesült Államoknak az energiaimporttól való függőségét. Romney szerint ugyanakkor az elnök az elmúlt négy év során akadályozta a szénhidrogének kitermelését a szövetségi területeken, és meggátolta a Kanadából kiinduló Keystone kőolajvezeték megépítését. Obama a maga részéről amiatt hibáztatta riválisát, hogy az szerinte a nagy olajtársaságok akaratát képviseli, és nem fordít kellő figyelmet a megújuló energiaforrásokra.

Obama számszakilag ismét megvalósíthatatlannak nevezte Romney adócsökkentési tervét, amely szerinte 10 év alatt 5 ezer milliárd dollárba kerülne, ami a katonai kiadások megnövelésével és egyéb bevételcsökkenésekkel együtt összesen 7-8 ezer milliárddal terhelné meg az államkasszát. Romney újból cáfolta azt az állítást, amely szerint gazdasági programja megvalósíthatatlan lenne. Hangsúlyozta, hogy üzletemberként, az olimpiai játékok fő szervezőjeként és kormányzóként is hozott már egyenesbe büdzséket.

A vitában, amelyben a kérdezők a Gallup közvélemény-kutató intézet által kiválasztott, még el nem kötelezett választók voltak, szó esett egyebek mellett a nők helyzetéről, a bevándorlás-politikáról is.

Az elnökjelöltek első, október 3-án kamerák előtt lezajlott összecsapásában Obama vereséget szenvedett kihívójától, ami kiélezte a Fehér Házért folytatott versenyt. A Reuters és az Ipsos keddi közös felmérése szerint ugyanakkor Romney akkori kiváló teljesítményének hatása múlófélben van, és az elnök ismét 46:43 százalék arányban vezet. A Gallup és a USA Today viszont, ugyancsak kedden, 4 százalékpontos előnyt mutatott ki Romney javára abban a 12 "ingaállamban", amelyek választása el fogja dönteni a Fehér Ház sorsát. Nem kis meglepetést okozott ugyanakkor ez utóbbi felmérésnek az a megállapítása, hogy az elnök előnye a kezdetektől őt preferáló női választók körében egyetlen százalékpontra zsugorodott.

A jelentősebb közvélemény-kutatásokat átlagoló RealClearPolitics adatai szerint Romney kedden, három héttel a választás előtt, 0,3 százalékponttal vezetett az országos támogatottság terén.
A november 6-i elnökválasztásig Obama és Romney még egy alkalommal,a jövő hétfőn csap össze a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen.

3:05 - Megkezdődött Obama és Romney második tévévitája

Megkezdődött Barack Obama amerikai elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney második elnökjelölti tévévitája a New York állambeli Hempsteadben, a Hofstra Egyetemen.

Obama, aki az október 3-i, denveri első vitán elemzők egyöntetű vélekedése szerint alulmaradt kihívójával szemben, a mostani szópárbajban agresszívabb, energikusabb fellépést ígért. A helyi idő szerint kedd este elkezdődött vita menete eltér az előzőtől: a Fehér Házért vetélkedő két politikus most ugyanis alapvetően a közönség és nem a műsorvezető kérdéseire válaszol.

Obama nyerte a Mitt Romney elleni második televíziós vitát. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A vita moderátora Cindy Crawley, a CNN vezető politikai tudósítója, aki egyébként az első nő, aki elnökjelölti televíziós szópárbaj műsorvezetője lehet.

Noha az elnökjelölti szópárbajokat megelőzően az amerikai elemzők többsége arról értekezett, hogy azok ritkán vezetnek trendfordulóhoz, Romney az első tv-vitán bemutatott kiváló szereplése nyomán a két jelölt közötti verseny mind az országos támogatottságban, mind pedig az "ingaállamokban" rendkívül kiélezetté vált.

A november 6-i elnökválasztást megelőzően Obama és Romney még egy alkalommal, jövő hétfőn csap össze a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolumbiai béketárgyalások: holland nő a gerillák tárgyalóküldöttségében

A 34 éves Tanja Nijmeier csaknem tíz éve csatlakozott a gerillákhoz. Az angolul is folyékonyan… Tovább olvasom