Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Csáky Pál vezeti az MKP választási jelöltlistáját

Szlovákia - Csáky Pál vezeti a Magyar Koalíció Pártja (MKP) választási jelöltlistáját. Ezt maga a pártelnök jelentette be szombaton Pozsonyban azt követően, hogy az országos tanács a 150 tagú listát jóváhagyta.
A lista második helyén Bárdos Gyula, frakcióvezető, míg a harmadikon Berényi József alelnök van. A negyedik és az ötödik helyet Farkas Iván, az országos tanács elnöke, valamint Szigeti László alelnök foglalják el. Duray Miklós, a párt stratégiai alelnöke a hatodik helyen áll. A hetedik és a nyolcadik helyet a párt két női alelnöke, Biró Ágnes és Sárközi Klára kapta. Az első tízest Csúsz Péter és Pásztor István, a párt elnökségének tagja, illetve parlamenti képviselő zárja. Mindnyájan a párt ismert személyiségei. Új arcok csak a második tízes csoportban tűnnek fel.

Csáky azzal számol, hogy az MKP a választáson "legalább kilenc százalékot" szerez. Győzni szeretne abban a 16 járásban, ahol jelentős a magyarság részaránya.

Az MKP a legutóbbi, 2006-os parlamenti választáson nem egészen 12 százalékos szavazati aránnyal 20 képviselői mandátumot szerzett. A választási listát Bugár Béla akkori pártelnök vezette. Jelenleg azonban csak 15 képviselője van az MKP-nak, mert öten - élen Bugár Bélával - elhagyták a pártot és megalakították a Híd nevű, magát a magyar-szlovák együttélés pártjának minősítő új pártot. Tekintettel a tavaly bekövetkezett pártszakadásra várható, hogy az MKP a június 12-re kiírt választáson kevesebb mandátumot szerez, mint 2006-ban. Duray Miklós egy közelmúltban megjelent lapinterjújában 12 képviselői helyről beszélt.

Felmérések szerint az MKP és a Híd népszerűsége is nagyjából hat-hat százalék körül mozog. Csáky kijelentette: az MKP erőteljes pozitív kampányt fog folytatni, amelyben nem kíván foglalkozni a Híddal. "A parlamenten kívüli pártoknak nehéz lesz bejutniuk a törvényhozásba" - vélekedett Csáky.

Az országos tanács a választási programot is jóváhagyta, amelybe a közlés szerint öt-hat új téma került be. A választási programot mintegy két héten belül a párt honlapján hozzák nyilvánosságra magyar, szlovák és angol nyelven.

Az MKP a választási kampányra mintegy 800 ezer eurót kíván költeni, ebből 320 ezer eurót banki hitelből fedeznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izland lakossága szavaz az Icesave-törvényről

Izland - Népszavazás kezdődött szombaton Izlandon a brit és holland befektetőket részlegesen… Tovább olvasom