Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Csehországban megszűnik az állami egyháztámogatás

A cseh kormány május végén terjesztette az egyházak elé kárpótlási javaslatát. Eszerint az állam 75 milliárd korona értékben visszaszolgáltatná az egyházaknak a szocialista rendszerben elkobzott vagyonuk egy részét, míg a maradékért 59 milliárd koronát fizet ki nekik.

Tizenhét éves átmeneti időszakban állapodott meg a cseh kormány az egyházakkal, ez idő alatt az államtól még kapnak pénzügyi támogatást - közölték pénteken Prágában.

Az egyezséggel lezárultak a tárgyalások a cseh állam és az egyházak között az egyházi kárpótlás ügyében. A hivatalos közlés szerint most a téma a parlament elé kerül, s ha az rábólint, az egyházi kárpótlásról szóló megállapodás-csomag 2013 januárjában életbe lép.

"Az átmeneti időszak első három évében az egyházak még az eddigi éves támogatást - mintegy 1,4 milliárd korona - fogják kapni. A negyedik évtől kezdve évente öt százalékkal csökken az állami támogatás mértéke" - mondta Jirí Besser kulturális miniszter a csütörtök este született egyezségről.

Dominik Duka prágai érsek, a cseh katolikus egyház feje "történelminek" minősítette az egyházak kárpótlásáról szóló megállapodást. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a megállapodás csak "részben optimális". "A legfontosabb az, hogy a felek közös nevezőre jutottak" - szögezte le Monika Vyvodová, a cseh püspöki konferencia szóvivője.

A cseh kormány május végén terjesztette az egyházak elé kárpótlási javaslatát. Eszerint az állam 75 milliárd korona értékben visszaszolgáltatná az egyházaknak a szocialista rendszerben elkobzott vagyonuk egy részét, míg a maradékért 59 milliárd koronát fizet ki nekik. A kormány ennek megvalósítására átmeneti időszakot javasolt.

Ez lett végül 17 év. Korábban az egyházak legalább 20 évet kértek, mert érvelésük szerint főleg a kisebb egyházak nincsenek felkészülve az önálló működésre.

"A jövő legnagyobb kérdése az, hogy az egyes egyházak hívői hajlandóak lesznek-e bekapcsolódni egyházuk fenntartásába" - hívta fel a figyelmet Jan Sebek egyháztörténész.

A cseh állam által jelenleg folyósított évi mintegy 1,4 milliárd korona alapvetően az egyházi személyiségek bérének a fedezete.

Az egyházaknak még nem sikerült véglegesen megegyezniük arról, hogy miként osszák el egymás közt a visszakapott vagyont. Az 1948-as állapotok szerint az elkobzott vagyon 98 százaléka a katolikus egyházé volt. Levéltári adatok szerint akkor egyebek között 181 ezer hektár erdőt és 72 ezer hektár termőföldet államosítottak, vettek el az egyházaktól. A katolikus egyház mai vezetése úgy döntött, hogy a neki járó vagyon 17 százalékát a kisebb egyházakra hagyja.

Felmérések szerint a cseh lakosság mintegy kétharmada elutasítja, hogy az állam támogassa az egyházakat. A megkérdezettek majdnem fele nem adna semmiféle kárpótlást az egyházaknak.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. vikor 2011. augusztus 27. 09:04
    „Sok szempontból nézhetjük a dolgot, de az is lehet hogy a papíron létező "alvókeresztények" majd felébrednek,s az egyház is lép egyet a népe felé, s ha félúton találkoznak, még sok jó is kisülhet belőle!!! Nem biztos hogy az elöljáróknak szuper autókkal kell járni,s a hívőknek is többet kell adni magukból! A kölcsönös empátia sokat javítana a helyzeten, legyen az Csehország vagy bármelyik más állam!”
  • 23. Admin07 2011. augusztus 27. 08:50
    „Nagyon helyes, a hívők tartsák el saját egyházukat. Magyarországon legalább 70 milliárd forint megy el az egyházak támogatására. Ebből a pénzből munkahelyeket lehetne teremteni.”
  • 22. JungHeinrich 2011. augusztus 26. 21:29
    „18.csecs ejrópa leginkább istentagadó országa az "überliberális" Svédország ahol a legmagasabb az ateisták aránya és ennél a pontnál már meg is akad a logikai menete annak amit hirtelen összehordtál, bocs :-)”
  • 21. vári 2011. augusztus 26. 20:01
    „Csecs
    ", a ferde hajlamok másokra erőltetésével"

    Ki a szösz kényszerít téged arra, hogy homokos légy?
    Röhej.”
  • 20. zehn 2011. augusztus 26. 19:10
    „csecs.Jó ég! Miket írsz te itt össze-vissza?”
  • 19. JungHeinrich 2011. augusztus 26. 17:53
    „14. szpalika ...felhívnám a figyelmed,hogy magyarországon a katolikus egyháznak még ha van is könyvelési kötelezettsége azt csak belső használatra írogatják mivel törvény adta lehetősége hogy ne engedjen a közelébe senkit ahogy nem is teszi. Mivel egy "becsületkassza" jelleget ölt ,tehát nem nyilvános senki számára azt mondhatnak amit éppen az érsek úr jónak lát. Ezenkívül nem árt tanulmányozni a pénzbeli állami támogatások mellett a kedvezmények és mentességek hosszú sorát....... belinkelem a kedvedért

    http://www.nefmi.gov.hu/egyhaz/allam-egyhaz/allam-egyhaz-kapcsolata

    Amit a csehek tesznek nagyon helyes és követendő példa. Vallásos lévén vallom Isten szava a kisebb és gazdaságosabb helyiségekbe is pont ugyanúgy elhallatszik, mint az agyongiccselt hodályokba.Egyszóval sok amit kapnak, gazdálkodjanak önállóan. Az állammal közös feladatokat pedig az elvégzett tevékenységgel arányosan osszák meg és ilyen egyszerű.azonban addig míg az államhoz hasonlóan maffia szerűen működik ergo áthátlatósága semmi addig marad minden a régiben....sajnos.”
  • 18. Csecs 2011. augusztus 26. 17:51
    „Csakhogy Európa-szerte Csehország a leginkább istentagadó ország, köszönhetően a csehszlovák idők hatékony vallásgyalázó propagandájának. Ezért is boldogulnak könnyebben a liberalista felforgatók a drogliberalizációval, a ferde hajlamok másokra erőltetésével és a fogyastói társadalom egyéb "vívmányaival". Így nem csoda, hogy a közösség összetartó erejének felszámolását is véghez tudják vinni, felszámolva lassan az utolsó európai gyökeret is. Dehát ők keresték, úgy kell nekik!”
  • 17. zehn 2011. augusztus 26. 15:10
    „Amikor a történelem folyamán a papok politizálni kezdtek, az soha semmi jóra nem vezetett. Ókor,középkor/inkvizíció/ Most sem kéne beleszólniuk.Van épp elég gusztustalan és gátlástalan alak,akik a nyakunkon ülnek.”
  • 16. studyfy 2011. augusztus 26. 14:29
    „Itthon még NB II-es foci csapatot is menedzsel az egyház. Kész röhej!”
  • 15. KamuNeni 2011. augusztus 26. 14:25
    „Igazuk is van. Az egyhaznak semmi koze az allamhoz. Ha a hivok nem tudjak eltartani akkor kissebbre kell venni. Eladni a templomokat es a foldeket meg ami van. Az egyhaz feladata nem a meggazdagodas hanem istenben valo hit terjesztese. Ha uzleti celra hasznaljak akkor az "Blasphemy" es "hipocrisy" amiely szavakat ugye az egyhaz szivesen hasznal ha eppen valakit el akar itelni.

    A vallas egyebkent nem rossz dolog es a hit se mert engeteg embert segitett a multban es a jelenben is milliokat segit at nehezsegeken. Csak akkor rossz ha az emberiseg ;s a beke ellen folytatjak mint pl az islam.

    Ja volt a kozepkorban is a katolikusoknak is egy hosszabb menete de azok mar elhagytak es az intelligenciaja a templomnak is fejlodott az evszazadok alatt. (templom mint Kereszteny templom)

    Az islam viszont miota meglett alapitva a 6-ik szazadban ugyanazt az ellensegi politikat hasznalja szinte valtozas nelkul "ha nem hiszel bennunk akkor elleneseg vagy" Bizonyitja a tortenelem a kezdettol egesz a mai napig.

    Tehat, jo hinni valamiben es bizni benne, jo hogy van soknak valami fenthato akihez fordulhatnak es a legtobb pozitiv energiat nyer belole a mindennapos katasztrofak tulelesehez.

    Azy ajanlom hogy teruljetek meg, foleg a vezetoitek a parlamentbe mert ok a pokolban fogjak vegezni maskepp, ti meg mind a menyorszagban. Amen ratok!!!!”
  • 14. szpalika 2011. augusztus 26. 14:19
    „Csehországban a kormány 880 millárd ft értékben visszaszolgáltatja az állam által elkobzott egyházi vagyont és 660 milliárd ft értékben pénzbeli kárpótlást fizet. Ezen felül az évi 15.4 milliárd ft-nyi bértámogatást vezeti ki 17 év alatt, évi 5%-onként csökkentve.

    Az egyházi iskolákról, közfeladatokról szól-e a cikk? Mit tudunk? semmit...
    Szerintem forintosítva más a helyzet.
    A hívek egyházi adó/tized/adomány formában eddig is hozzájárultak a költségekhez Mo-n.
    A szociális feladatoknál tényleg kérdés, hogy mennyiből gazdálkodhatnak az iskolák. Egy-egy önkormányzat az állami normatívát a bevételei terhére kiegészíti, és ennek az átlagát kapják meg az egyházak a saját iskoláikhoz.
    Az egyházak bevételei közt volt az egyházi földekből bejövő bevétel is, amiből futotta régen az iskolákra, öregotthonokra, stb.”
  • 13. butagyerek 2011. augusztus 26. 14:16
    „11. hy48711
    Nálad a pont. Mindkét általad javasolt megoldás jó. :)
    Azért kíváncsi lennék mekkora lyukat tömne be a költségvetésben ezeknek a tételeknek a pozitív megjelenése.”
  • 12. Mignon 2011. augusztus 26. 13:44
    „Mar megint ezek a huszitak...!”
  • 11. hy48711 2011. augusztus 26. 12:57
    „Követendő példa!
    De nem csak az egyházakat, hanem a magyarországi PÁRTOKAT is eltarthatják a TAGJAI!"”
  • 10. flightmode 2011. augusztus 26. 12:43
    „Nagyon jó példa, tiszteletem a cseheknek! A meseklubokat tartsák el a tagjai!”
  • 9. 620829 2011. augusztus 26. 12:37
    „8. realtime 2011.08.26. 12:21

    fOREXEZEL?---MÁR CSAK ANÉV MIATT KÉRDEZEM.”
  • 8. realtime 2011. augusztus 26. 12:21
    „Itthon erre sajnos esély sincs, pedig ez lenne a követendő példa! Nem fordulhatna elő olyasmi mint Pécsett vagy az a parsztvakítás ami most folyik az egyházi kezelésbe adott iskolákról. Fel kellene végre fogni, hogy az a bizonyos egyházi iskola ÁLLAMI pénzből (pl az én adómból) egyházi vezetéssel fog működni, úgy hogy több normatívát hívhat le mint egy önkormányzati iskola. Hol van itt a spórolás?”
  • 7. zehn 2011. augusztus 26. 12:20
    „Igazuk is van! Intelligens nép. Itt is követni kellene a példát. Tartsák el őket a hívek,valamint a KDNP népes tagsága.No persze,nem a mi pénzünkből!”
  • 6. Larsson 2011. augusztus 26. 12:07
    „Ebből is látszik, hogy mekkora a lemaradásunk a csehekkel szemben is, a többi nyugatabbra lévő európai országról már nem is beszélve!”
  • 5. 620829 2011. augusztus 26. 12:02
    „Helyes...magyarban kaptak 30 milliárdot...a főnök úrak luxuskocsival járnak....hát AZ EVANGÉLIUMBAN ÉN MÁST OLVASOK...HITELESSÉG???...buta kérdés-tudom---réges régen elveszett.”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közeledik a pusztító hurrikán: Rendkívüli állapot az USA-ban!

Az Irén csütörtökön érte el a Bahamákat. Tovább olvasom