Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Demjanjuk áldozatnak tartja magát

Németország - Hitler áldozatának vallotta magát, és cáfolta az ellene felhozott vádakat a háborús bűncselekményekkel gyanúsított John Demjanjuk, aki kedden ügyvédje útján első ízben szólalt meg a müncheni tartományi bíróságon tavaly november óta ellene folyó perben.
A 90 éves, ukrán származású Demjanjukot azzal vádolják, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy Demjanjukot 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. Demjanjuk hadifogoly szovjet katonából lett az SS-nek alárendelt egyik ukrán egység tagja. Közvetlen, élő tanúk nincsenek ellene.

A keddi bírósági tárgyaláson az ügyvéd az általa aláírt nyilatkozatot olvasta fel, amelyben Demjanjuk nemcsak az ellene felhozott vádakat utasította vissza, hanem Németország ellen intézett heves kirohanást. Állítása szerint Németország a felelős azért, hogy annak idején a hadifoglyokat "rabszolgákká" változtatták, és ennek során több ezer ukrán honfitársát kényszerítették arra, hogy a "perverz megsemmisítő táborokban" zajlott bűncselekményekben közreműködjenek. Állítása szerint a nácik százakat gyilkoltak meg azok közül, akik erre nem voltak hajlandók. Források szerint saját maga szerepéről nem tett említést.

Demjanjuk azt állította, hogy Németország háborús bűnöst akar csinálni belőle, és szavai szerint személyét arra használja fel, hogy elterelje a figyelmet az általa elkövetett háborús bűncselekményekről.

Vádolta a német hatóságokat amiatt is, hogy az elmúlt évben, 89 évesen erőszakkal hurcolták az Egyesült Államokból Németországba, és - mint fogalmazott - a tizenegy hónapja tartó vizsgálati fogság minden napját hadifogolyként élte meg. A nyilatkozatban emlékeztetett arra is, hogy korábban hét és fél évet egy izraeli börtönben töltött, abból öt évet egy úgynevezett halálcellában.

Az Ukrajnában született Ivan Demjanjuk 1942-ben a szovjet hadsereg katonájaként esett német fogságba, ahol a vádirat szerint a nácikkal való együttműködés mellett döntött. A háború után a John nevet felvéve 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, múltja miatt azonban Washington számára is egyre kényelmetlenebbé vált. Az Egyesült Államok kiadta őt Izraelnek, ahol előbb halálra ítélték, végül azonban bizonyítékok híján felmentették. Ezután visszatérhetett az Egyesült Államokba. Később viszont újabb vizsgálat derített fényt arra, hogy Demjanjuk valóban egy, az SS-nek alárendelt ukrán egység tagja volt, s őrként teljesített szolgálatot a sobibóri megsemmisítő táborban.

A müncheni ügyészség tavaly márciusban adott ki elfogatóparancsot ellene, és az Egyesült Államok hosszú bírósági huzavona után májusban toloncolta ki őt.

Demjanjuk mindvégig tagadta bűnösségét, azt állítva, hogy hadifogolyként 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze nincs a holokauszthoz. Ennek ellenére az első helyen áll a Simon Wiesenthal Központ által legutóbb közzétett, a még életben lévő náci háborús bűnösök nevét tartalmazó listán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pápa kész találkozni pedofil papok áldozataival

Vatikán - A pápa kész találkozni pedofil papok áldozataival - jelentette be kedden Vatikánvárosban… Tovább olvasom