Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Diktátor vagy a népek bölcs vezére? 130 éve született Sztálin

Hivatalos adatok szerint 130 éve, 1879. december 21-én (más források szerint 1878. december 18-án) született a grúziai Goriban Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, azaz Sztálin, 1924-től haláláig a Szovjetunió vezetője.
Apja cipész, anyja cseléd és mosónő volt. Anyja akaratára került a tifliszi (tbiliszi) ortodox papi szemináriumba. Itteni olvasmányai, kapcsolatai ébresztették rá a nemzeti és társadalmi ellentmondásokra, ezért csatlakozott a helyi szociáldemokrata szervezethez. Illegális tevékenysége miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba néven dolgozott tovább a mozgalomban. 1902 és 1917 között számos alkalommal letartóztatták, de ő sorra megszökött szibériai száműzetéseiből.

A kiváló szervezőként ismert Koba, aki a párton belül a bolsevik irányzat hívének számított, azzal is (kétes) hírnévre tett szert, hogy úgynevezett expropriációkat (pénzszállítmányok fegyveres elrablását) szervezett forradalmi tevékenységének finanszírozása érdekében. 1912-ben beválasztották a párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját. 1917 márciusában a száműzetésből visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, a novemberi pétervári felkelés előkészítésében nem vett közvetlenül részt.

A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett Lenin kormányában, a polgárháború során a délvidéken az élelemellátást szervezte. Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak, a Szervező Irodának, 1922 áprilisában a párt főtitkárává választották. A nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében elmarasztalta Sztálint goromba modora miatt, a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt rendkívül veszélyesnek tartotta, s még leváltását is felvetette.

Lenin 1924 januári halála után Sztálin került ki győztesen a párton belüli frakcióharcokból. A harmincas évek elejére ellenfeleit félreállította, jó részüket koncepciós perek után kivégeztette. A húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. Az erőltetett kollektivizálás közben felszámolták a "kulákságot", s mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első "szocialista" államában tobzódott a terror, párosulva "a népek bölcs vezérének" személyi kultuszával.

A diktatórikus rendszer is közrejátszott abban, hogy a Szovjetuniót felkészületlenül érte a második világháború, amelynek megnyerése több mint 20 milliós emberáldozatot követelt. A győzelmet Sztálin világpolitikai terjeszkedésre is felhasználta: rendszerét "exportálta" Kelet-Európába, s miközben kis Sztálinok kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, s továbbra is milliók tűntek el a Gulágon. A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg, bűneit 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán tárta fel Nyikita Hruscsov. A volt szovjet birodalom számos helyén máig él a nosztalgia iránta, tavaly egy felmérésben harmadik volt egy arról rendezett felmérésben, ki alkalmas Oroszország dicsőségének szimbolizálására.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. floridaimagyar 2009. december 20. 07:57
    „Meg mindig alkalmazva van a cikk iroja??? En kirugtam volna!!! A vilag legnagyobb tomeggyilkosat dicsosteni? Egyes totenelem konyvek szerint tobb ember elete szarad a lelken mint Hitlernek. Igenis szar a DM.”
  • 23. aranka2 2009. december 19. 17:58
    „BSC, nekem mindegy, hogy az MTI a bunkó, vagy a DM, ilyen gyomorforgató cím ne jelenjen meg!”
  • 22. BSC 2009. december 19. 17:23
    „Mi alól nem mentesít? Mit játsszátok a cenzort?”
  • 21. aranka2 2009. december 19. 17:06
    „Egyszerűen felháborító!
    A 20. század két legsötétebb tömeggyilkosának egyikéről még költői kérdésként sem szabad felvetni ilyen ostobaságot! Méghogy a népek bölcs vezére! Kétségtelen: a sok évtizedes népbutítás a mai Oroszországban elvezethetett ahhoz, hogy valami internetes szavazáson Sztalin sok pontot kapjon, kétségtelen: a feudalizmusból az atomkorba menetelt országa, amíg ő uralkodott, de ez mind nem mentesít (hiszen főképp nem miatta, hanem annak ellenére, hogy ő uralkodott)!! Embermilliók halála szárad a lelkén!”
  • 20. abrakapokusz 2009. december 19. 15:58
    „Az MTI hivatkozás nem mentesít.”
  • 19. BSC 2009. december 19. 14:51
    „A hír és a cím ---> MTI
    Kicsit pihenjetek rá.”
  • 18. Johnson 2009. december 19. 14:12
    „Egy időútazónak vissza kellene menni az időben a múltba,és agyonlőnni az apját még mialőtt megismerte az anyját ennek az "embernek"”
  • 17. osszeomlas 2009. december 19. 13:54
    „Ez igen, komolyan megemlékeztek erre az évfordulóra DM? Azért nektek is érdemes megjegyezni, hogy nem felejtjük el, hogy miket írogattok.”
  • 16. Arpiel 2009. december 19. 11:29
    „AZÉRT AZ KICSIT MEGNYUGTATÓ, HOGY STABIL EGYETÉRTÉS VAN A BEÍRÓK KÖZT ABBAN, HOGY A DM MENNYIRE SZAR (BOCS). VAGY POSZTKOMCSI, NEM ÉRTEM, DE A ? NAGYON GÁZ. EZ KICSIT NYUGATABBRA EGY KÖZÉLETI LAPBAN MEGJELENVE KIVERTE VOLNA A BIZTOSÍTÉKOT. VETTED A LAPOT DM ?”
  • 15. dondongó 2009. december 19. 11:21
    „Fel kellett volna akasztani. A világtörténelem egyik legsötétebb figurája, semmivel sem különb Hitlernél. 10 millió számra irtatta ki a saját népét. Nagyon jó tanítványai voltak itthon is az elődpártban. Hogy melyikben, azt nem árulom el:)”
  • 14. papen 2009. december 19. 11:10
    „Még a címadás is felháborító. Gartula DM.”
  • 13. Mondosavan 2009. december 19. 10:54
    „Ott rohadjon tovább ,és a szelleme is ahol van!!”
  • 12. achilleus 2009. december 19. 10:47
    „"tavaly egy felmérésben harmadik volt egy arról rendezett felmérésben, ki alkalmas Oroszország dicsőségének szimbolizálására." - Hát igen, ha a németeknél jönne ki valami hasonló (a szintén nem őshonos) Hitlerrel kapcsolatban, kongana ám a vészharang. /Egyébként joggal!/”
  • 11. csakmost5 2009. december 19. 10:45
    „A HŐS!!!!!!!!!!!!!”
  • 10. airwaves 2009. december 19. 10:43
    „Azért döbbenet, hogy néhány ember megszületése milyen hatással van a világtörténelemre! Nem? Ugyanakkor félelmetes is...”
  • 9. TrombiFrédi 2009. december 19. 10:39
    „A cím az költői kérdés, vagy a DM-nél sem tudták még eldönteni, mi a jó válasz??? Hiába egy fenékkel több lovat nehéz megülni:)”
  • 8. abrakapokusz 2009. december 19. 10:35
    „Aki cumi a történelemhez, az ne is írjon róla cikket...!”
  • 7. délikapu 2009. december 19. 10:33
    „Az egykor szebb napokat látott Délmagyar immáron elviselhetetlenül szélsőbaloldali és szélsőliberális. A fenti cikkhez:
    Diktátor vagy a népek bölcs vezére? 120 éve született Adolf Hitler

    Hogyhogy ilyen címmel nem jelent meg cikk a délmagyarban idén április 20-án?”
  • 6. achilleus 2009. december 19. 10:17
    „5. hozzászólás keiner 2009.12.19. 09:40
    A vérvonal ma is él.”
  • 5. keiner 2009. december 19. 09:40
    „Ugyan olyan "bölcs" Stalin mint Hitler, stalinisták nem külömböznek a náciktol. <moderálva>”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új tervezetről kezdenek tárgyalni a klímacsúcson

Dánia - Újabb egyeztetés kezdődött a koppenhágai klímatárgyalásokon arról az új szövegtervezetről,… Tovább olvasom