Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Dráma! Élve temetett el egy török lányt a családja

Saját családja temetett el élve egy 16 éves török lányt, amiért állítólag foltot ejtett tisztességükön azzal, hogy a feltételezések szerint férfiakkal állt kapcsolatban.
A meggyilkolt lány családja arra gyanakodott, hogy több férfival is kapcsolatban volt, ezért az élve eltemetéssel akarták tisztára mosni a család nevét - számolt be boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

A lány apját és nagyapját őrizetbe vették, azonban mindketten hallgatásba burkolóztak.

A tinédzserre ülő helyzetben, egy két méter mély sírban találtak rá - számolt be a többségében kurdok által lakott, Délkelet-Anatóliában fekvő Malatya város egyik patológusa. A vizsgálatok szerint a lány tüdejében és gyomrában földet találtak, ami azt bizonyítja, hogy élve temették el. Az áldozat kezét megkötözték és tudatánál volt a bestiális bűncselekmény elkövetésekor - folytatta az orvos szakértő.

A fiatal holttestére még decemberben bukkantak rá a család kertjében, azok után, hogy a lányt több mint egy hónapja eltűntként tartották számon.

Törökországban mind a kormány, mind pedig társadalmi szervezetek számottevő erőfeszítést fejtettek ki az elmúlt években, hogy visszaszorítsák az úgynevezett becsületgyilkosságokat. Ennek ellenére egy, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé terjesztett jelentés szerint az országban hozzávetőleg hetente egy ember esik áldozatul ilyenfajta bűncselekménynek. A felmérések szerint a becsületgyilkosság a kurdok lakta övezetekben a legelterjedtebb, és itt találkozik a lakosság részéről a legnagyobb megértéssel. A becsületbűntett immár életfogytiglani börtönnel büntethető az Európai Unióban tagságra törekvő Törökországban.

Olvasóink írták

  • 3. pltsgirl 2010. február 05. 14:43
    „es mit ertek el vele ??! meggyilkoltak a sajat lanyukat...
    ez nem erkolcs..ez szadizmus..”
  • 2. anonimus65 2010. február 05. 12:24
    „Az lehet,hogy középkor,de hatásos!Náluk még létezik az erkölcs fogalma!”
  • 1. keiner 2010. február 04. 20:49
    „:-( Szegény lány, szörnyü dolog.
    Ez köszépkor!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz évet kapott a lányával fajtalankodó férfi

Egy lengyel bíróság tízévi börtönbüntetésre ítélt csütörtökön egy férfit, aki éveken át rabságban… Tovább olvasom