Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Duplájára drágították a parkolást Peking belvárosában

Kína - Kétszeresére emelték a parkolási tarifákat áprilistól Peking belvárosában, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat és a környezetszennyezést.
Az új díjszabás 13 zónát érint, köztük bevásárló negyedeket, vasúti pályaudvarokat és a városközpont üzleti kerületeit. A kiadott tájékoztató szerint a legmagasabb díj 10 jüan - közel 300 forint - lesz óránként, de az út menti parkolókban 15-öt (430 forint) is elkérhetnek óránként, ha az autós hosszabb ideig marad.

A 13 zónában összesen egyszerre körülbelül 70 ezer autó parkolására van lehetőség, többnyire hivatali épületek földalatti parkolóiban.

A döntéshozók szándéka szerint az intézkedéssel épp a föld alá "szorítanák" az autósok egy részét, s ennek érdekében az adott területeken 6 jüanon tartják az óránkénti parkolás díját.

A sina.com című internetes portál 1500 fős közvélemény-kutatása szerint a válaszadóknak mindössze 30,4 százaléka véli úgy, hogy ezután kevesebbet fogja a kocsiját használni, s 69 százalékukat egyáltalán nem bizonytalanodott el abban a tervében, hogy amint teheti, autót vásároljon. A népszerű közösségi oldal fórumán valaki pedig arról ír, hogy ennél kevesebb pénzért már megkérhet valakit, aki - amíg ő oda van - ül a kocsijában a volán mellett és a tilosban ingyen parkolva várja. "Olcsóbb és még biztonságos is" - véli bejegyzésében.

A Hszinhua hírügynökség munkatársának viszont épp egy olyan érintettet sikerült megszólaltatnia, aki úgy nyilatkozott, hogy az új helyzetben majd egy metróállomásnál fogja leállítani gépkocsiját, s onnan a földalattival megy majd tovább a dolgára. Így pénzt és időt takarít meg.

A külföldiek közül sokan aggódnak amiatt, hogy az útszéli, járdák melletti parkolók - általában zsebre dolgozó - őreivel ezután még hevesebb közelharcot kell vívni a pontos parkolási idő és a követelt összeg miatt. Van, aki attól tart, hogy a parkolóházak környékén olyan tumultus lesz, ami rendkívül lelassítja majd a forgalmas órákban így sem egyszerű ki- illetve behajtást.

2009-ben 800 ezer új gépjármű került a kínai főváros útjaira és a Pekingben forgalomban lévő autók száma tavaly már meghaladta a négymilliót. 80 százalékuk van magántulajdonban. Nem ritkán egy-egy család két-három autót is tart, mivel a 2008. évi nyári olimpia óta forgalomkorlátozás van érvényben, a hét különböző napjain más és más számvégződésű rendszámmal lehet csak közlekedni.

A fővárosi kormányzat már korábban is többször jelét adta annak a szándékának, hogy ösztönözni készül a tömegközlekedést és népszerűsítené a kerékpározást. Ennek érdekében Pekingben egyre bővülnek a metróvonalak, mind több gyorsított járatú buszt állítanak forgalomba és biciklikölcsönzőket, parkolókat hoznak létre forgalmas helyeken, metróállomásokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a szavazás első fordulója Amerikában

Egyesült Államok - Megkezdődött az amerikai kontinens magyar külképviseletein az országgyűlési… Tovább olvasom